Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Munkahelyteremtőket támogatna Csorna

Összesen 18 millió forinttal támogatja a csornai önkormányzat a helyi munkahelyteremtő vállalkozásokat. A részletek tavasszal derülnek ki, az biztos, hogy pályázni kell a forrásra.


Dátum: 2009-03-04 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:59:29.837423, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csornai önkormányzat idei költségvetésében 18 millió forintos vállalkozói alapot hoztak létre. A pénzből a munkahelyteremtő vállalkozásokat támogatnák. A vállalkozók pályázati úton igényelhetnek forrást a keretből. Gyopáros Alpár alpolgármester úgy fogalmazott, hogy ugyan nem az önkormányzat feladata ez, mégis felelősséget éreznek a helyi munkaadók iránt.

- 2009 a tavalyi év második feléhez képest is nehezebbnek ígérkezik a válságnak köszönhetően - indokolta a városvezető, miért is volt szükség az alap létrehozására. - Úgy látom, hogy a kormánynak nincsenek olyan programjai, melyek segítenék a nehéz helyzetben az önkormányzatokat és a vállalkozásokat. Sorra szűnnek meg a vállalkozások és ezzel a munkahelyek, így kevesebb iparűzési- és személyijövedelemadó-bevétellel, ugyanakkor magasabb szociális kiadásokkal kell számolnunk idén. Mindennél fontosabb tehát, hogy megerősödhessenek a magyar kis- és középvállalkozások, hiszen ezek biztosan nem telepítik üzemüket Kínába vagy Ukrajnába.

Gyopáros Alpár hozzátette: nem gondolja, hogy az önkormányzat feladata lenne a csornai vállalkozások megmentése, erre nincs is pénzügyi lehetősége. A helyi munkaadókkal szemben azonban felelősséget éreznek.

- Éppen ezért az idei költségvetésben 18 millió forintot különítettünk el, amely elsősorban csornai vállalkozásoknak szól és munkahely-teremtési feladatokat támogat. Pályázati formában működik majd a támogatási rendszer, a részletek kidolgozása tavaszra várható. Ilyen korábban nem volt - jegyezte meg az alpolgármester.

Kapcsolódó elemek