Válságcsomag Józsefvárosban
Kerületfejlesztést támogató válságcsomagot fogadtak el a józsefvárosi képviselők a február 25-i testületi ülésen a Fidesz kezdeményezésére. "A csomaggal a fokozódó hitelpiaci, ingatlanpiaci, gazdasági válság drasztikus hatásait kívánjuk helyi szinten enyhíteni, hiszen a kerületnek elemi érdeke, hogy a folyamatban lévő beruházások ne álljanak le" - mondta Juharos Róbert városfejlesztési tanácsnok (Fidesz).
Dátum: 2009-03-04 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:59:36.755434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gazdasági válság hatásai egyre inkább begyűrűznek a helyi beruházásokba is, a kerületben is érezhető, hogy a lakásépítő projektek komoly nehézséggel küzdenek, több lelassult közülük. A most elfogadott fejlesztéstámogató csomaggal az önkormányzat hajlandó könnyítéseket tenni egyes szerződéses élethelyzetekben, ahol az önkormányzattal szerződésben álló befektető egyértelműen a gazdasági világválság miatt kerül olyan helyzetbe, hogy nem tudja szerződéses vállalásait az előre lefektetett feltételek mentén teljesíteni. Az önkormányzati döntést a feltételek módosításáról mindig egyedi vizsgálat előzi meg.
A helyi válságcsomag elemei:
1.. Az Önkormányzat a már megkötött - bontási és beépítési kötelezettséget előíró - szerződések kapcsán a finanszírozás akadályoztatására, ellehetetlenülésére megalapozottan hivatkozó beruházók késedelmi kötbér mérséklésére vagy eltörlésére, illetve egyéb szankciók mellőzésére vonatkozó kérelmét elviekben támogatja.
2. Egyes önkormányzati lakóépületek kiköltöztetésére és az épület értékesítésére megkötött előszerződések esetében a finanszírozás akadályoztatására, ellehetetlenülésére megalapozottan hivatkozó beruházók kiköltöztetésre, illetve a végleges adásvételi szerződés megkötésére kikötött határidő meghosszabbítására vonatkozó kérelmét elviekben támogatja.
3. Az Önkormányzat által lakóépület értékesítésére kiírt eredményes pályázatok esetében a finanszírozás akadályoztatására, ellehetetlenülésére megalapozottan hivatkozó pályázók "szankció nélküli" visszalépésére vonatkozó kérelmét elviekben támogatja.
4. Feltérképezik és figyelemmel kísérik a nehéz helyzetbe jutott fejlesztéseket és javaslatot tesznek az esetleges önkormányzati segítségnyújtásra, támogatásra.
5. Felülvizsgálják a helyiségbérlettel, helyiség és lakásértékesítéssel kapcsolatos feltételrendszert és a megváltozott pénzügyi, finanszírozási lehetőségekre tekintettel esetleges módosítási javaslatokat dolgoznak ki.