Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány leállítja a kiemelt projektek megvalósítását

Az elmúlt napok eseményei azt bizonyítják, hogy a Gyurcsány-kormány végképp kudarcot vallott a válságkezelés területén - fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján Szatmáry Kristóf.


Dátum: 2009-03-04 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:59:38.108025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A kormány leállítja a kiemelt projektek megvalósítását (Szatmáry Kristóf)

Most pedig úgy tűnik, a kormányzat újabb kudarc elé néz: leállítják ugyanis a kiemelt beruházásokat - húzta alá Szatmáry Kristóf. (Mai hír: a kormány 13 kiemelt projekt korábban megítélt uniós támogatását vonta vissza mintegy 30 milliárd forint értékben.) Ezeknek a jórészt EU-s pénzből finanszírozott projekteknek a befagyasztásával a kormány csak azt fogja elérni, hogy ismételten megbízhatatlan színben tűnteti fel Magyarországot a világ előtt - mutatott rá a fideszes képviselő.

Ezeknek a projekteknek már az előkészítésébe is nagyon sok munkát fektettek, mire mindet elfogadták Brüsszelben, megvalósításukra már eddig is komoly összegeket fordítottak, és sok területen kiemelkedő jelentőségű lenne a megvalósításuk - sorolta a honatya. Mindezek ellenére a kormány le akarja állítani őket.

Ma Magyarország a kormány és Gyurcsány Ferenc hiteltelenségének árát fizeti, s a hitelesség visszaszerzésének egyetlen módja egy kormányváltás lenne - zárta sajtótájékoztatóját Szatmáry Kristóf.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3194, 'source_type': 'media', 'source_id': 2583, 'target_type': 'article', 'target_id': 87977, 'relation_type': 'describes'}