Leállított nagyberuházások
A kormány 13 kiemelt beruházás korábban megítélt uniós támogatását vonta vissza, mintegy 30 milliárd forint értékben - tudatta tegnap közleményében a Kormányszóvivői Iroda. Az egyik érintett - az I. kerületi polgármester, Nagy Gábor Tamás - a kabinet kudarcának beismeréseként értékelte a döntést, amelynek következtében a budai Vár fejlesztése sem valósulhat meg.
Dátum: 2009-03-05 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130017
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:59:52.934837, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A már beharangozott uniós nagyberuházások leállításáról hozott kormánydöntés hivatalos indoka: a projektek gazdái nem tudták teljesíteni eredeti vállalásukat, nem tudták elindítani a tervezett beruházásokat, vagy az eredetileg vállaltnál jóval magasabb áron valósították volna meg azokat. A kabinet a felszabaduló pénz jelentős részét a munkahelyek megmentésére csoportosítja át, illetve a nemzetközi válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésére használja.
A tájékoztatás szerint véglegesen törölték a kiemelt fejlesztések közül a budai Vár felújítását, amelynél - a Kormányszóvivő Iroda állítása szerint - az I. kerületi Fidesz vezetésű önkormányzat még tavaly változtatási tilalom elrendelésével akadályozta meg a beruházást. Ugyancsak törölték a kulturális értékek digitalizálásának szakmai előkészítését, az integrált foglalkoztatási és szociális szolgáltatórendszer kialakítását érintő fejlesztéseket, valamint a komáromi Monostori Erőd Euroregionális Kulturális és Turisztikai Központ megvalósítását. Nem valósul meg az egységes elektronikus kulturális közoktatási és szakképzési szolgáltatófelület létrehozása sem.
Ezenfelül elmarad a 33-as számú főút Hortobágy-átkelés szakasz megerősítése, továbbá a fővárosi Havanna és Gloriette lakótelepek kötött pályás közlekedési kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos útvonalának meghosszabbításával. A Kormányszóvivői Iroda magyarázata szerint összesen 335 különösen fontos, kormánydöntést igénylő, úgynevezett kiemelt beruházás megvalósítása, illetve előkészítése folyik jelenleg, ezek közül került ki tizenhárom.
- A kormány kudarcának beismerése ez a döntés, köztük a budai Vár fejlesztési támogatásának visszavonása - mondta Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján. A döntés helytelen, árt az ország megítélésének, és "beismerése annak, hogy az előkészítés, az engedélyezési, tervezési folyamatok bizony nem álltak jól" - mondta a fideszes politikus, felidézve, hogy 2007 júliusában jelentette be a kormány, hogy a budai Várra 10-11 milliárdnyi fejlesztési pénzt fordít, majd "16 hónapon keresztül képtelen volt arra, hogy engedélyezett, reális, elképzelhető fejlesztési projekteket tegyen le az asztalra". Novemberben ezt elégelte meg az önkormányzat, és állította le, amikor változtatási tilalmat rendelt el a volt honvédelmi főparancsnokság épületére. A fennmaradó mintegy hatmilliárd forintot annak ellenére vonta el a kormányzat, hogy a polgármester szavai szerint "lett volna hely ésszerű felhasználásra". A budavári polgármester szerint "az útépítésnél, a világörökségi területek fejlesztésénél mi fontosabb vagy reálisabb célokat nemigen tudtunk volna elképzelni".