Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány: Nem mi tehetünk róla (1.)


Dátum: 2009-03-05 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:59:54.239456, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Újabb hibást talált a magyar gazdaság gondjaira Gyurcsány Ferenc, aki a kormányzati roadshow szegedi állomásáról a hazánkat elrettentő példaként emlegető amerikai elnöknek is üzent szerda este.

A kormányfő a csongrádi megyeszékhelyen elmondta: a gazdasági válságban mindenki a kormánytól várja a segítséget, de Magyarország ennek nem tud eleget tenni, mert nem jut pénzhez, nem jut hitelhez a kiszáradt piacon.

Gyurcsány Ferenc szerint ennek más mellett az is oka, hogy a világ összes valutatartalékának felét elszívja az Egyesült Államok.

"Lassan nincsenek hitelek a piacon. Ha valakik nagyon-nagyon elszívják a pénzt, mert nekik kell, akkor másnak nem marad. Képzeljék el, hogy van tízezer forintjuk, amit szívesen kölcsönadnának valakinek, és erre ketten jelentkeznek. Jelentkezik Rockefeller - aki bajban van - azt mondja: Kovács néni, kellene tízezer forint, adna-e nekünk? Jelentkezik még Jóska három faluval arrébbról. Hol érzi az ember nagyobb biztonságban a pénzét? A többség valószínűleg Rockefellernél" - mondta Gyurcsány Ferenc Szegeden.

Kapcsolódó elemek