Nem sokáig van remény
Március 26-ig van remény a júniusi előre hozott választásokra - mondja Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője szerint a következő választások győztesére minden korábbinál nehezebb feladat vár, mégsem kérné az államadósság elengedését.
Dátum: 2009-03-05 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:59:56.217373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Kacérkodik még a miniszterelnök-jelöltség gondolatával?
- Sosem kacérkodtam.
- Dehogynem. Két éve egy interjúban bevallotta: megfordult a fejében a gondolat.
- Ha az ember átgondolja a lehetőséget, felméri annak esélyeit, az még nem kacérkodás. Mostanában még ennyire sem foglalkoztat a kérdés.
- Nem csoda. Ki akarna átvenni egy romhalmazt, a várható 80 százalék feletti államadóssággal?
- Annyira nehéz helyzetben egy kormány sem volt 1990 óta, melybe a következő választások győztese kerül, ez tény. Aki azonban elmegy tengerésznek, tudja, hogy olykor viharos a tenger. Ráadásul a választópolgár nem olyan félkegyelmű, ahogy a szocialisták tekintenek rá: hogy ha rosszabbul megy a szekér, máris a kormány ellen fordul. Nehéz körülményeket is képes tudomásul venni, ha tudja, mi a cél.
- Mi a cél?
- Mi 1995 óta a polgári Magyarországot tűzzük ki célként, ahol a többség aktív, dolgozik, és boldogul a jövedelméből. A hogyan is csak az után következik, hogy tudjuk, hová akarjuk kormányozni az ország hajóját.
- Magyarán elég majd akkor közölni, mire számíthatnak a polgárok, ha megnyernék a választást?
- Dehogy. Arra van a kampány. Három éve sem hiperoptimista üzenetekkel álltunk elő. A rosszabbul élünk kampányért sokan szidtak minket, de állításaink igazolódni látszanak.
- Csak épp akkor nem voltak igazak.
- De, csak a valóságot eltakarták azok a devizaalapú hitelek, amelyeket most fizetnek vissza a polgárok - ha tudják. A szocialisták és az SZDSZ meg ugye pannon pumákat látott előugrani minden bokorból. Ma is ezt teszik: vegyen be ciánkapszulát, aki nem érzi, milyen jó neki. Igaz, Kuncze Gábor elnézést kért ezért a döbbenetes mondatért, úgyhogy nem is vetem a szemére.
- Az önökére viszont szokás, hogy nem állnak elő válságkezelési javaslatcsomagjukkal.
- Szerintük nem létező programunk elemeit a szocialisták óriási hűha-élménnyel fedezik fel mindig, ha valami nyilvánosan elhangzik belőle. Amikor Orbán Viktor Kéri László körében elmondta, hogy reálértéken kell tartani a nyugdíjakat, vagy meg kell vizsgálni a nagyberuházások szükségességét, úgy tettek, mintha valami titkos terv szivárgott volna ki. Közben ezek a vállalások benne vannak az Erős Magyarország programban.
Az interjú folytatását a Heti Válasz ma megjelenő számában olvashatják.