Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemet mondtak a HÉV kiszervezésére

Elutasította a HÉV BKV-ból történő kiszervezését a társaság felügyelőbizottsága. A testület döntött arról is, hogy vizsgálatot indít a BKV tanácsadói szerződéseivel kapcsolatban.


Dátum: 2009-03-05 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:59:57.563409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Számos aggály vetődött fel a HÉV kiszervezésével és önálló részvénytársasággá alakításával kapcsolatban, ezért a felügyelőbizottság csütörtöki ülésén nem támogatta a tervet, mondta az Indexnek az ülés után Vitézy Dávid, a testület tagja. (Az elképzelést mindössze hárman támogatták a jelenlevő nyolc tagból.)

Vitézy szerint többek között nincs tisztázva kié lenne a HÉV Zrt., állami, vagy magánkézbe kerülne-e, de nem tudni azt sem, hogy ki lesz a megrendelő, ki határozza meg a tarifát, a menetrendet. Ez a jogkör jelenleg a fővárosi önkormányzat kezében van, és Vitézy szerint nem lenne szerencsés, ha kikerülne onnan.

Vitézy szerint külön jogi aggályokat vet fel a csepeli HÉV, ami nem hagyja el városhatárt, ezért mindenképpen a fővárosi tömegközlekedéshez tartozik. További probléma, hogy a főváros korábban határozott arról, hogy a HÉV a jövőben a metróhálózatba lesz integrálva, külön társaságként ez nehézkes lenne. Kiderült az is, hogy ha a HÉV kiválna, 4 milliárd forinttal csökkenne a BKV állami normatív támogatása.

Vitézy Dávid beszámolt arról is, hogy kezdeményezésére a testület döntött arról, hogy vizsgálatot indít a társaság tanácsadói szerződéseivel kapcsolatban. A cégnek március végéig választ kell adni arra, hogy 2008 szeptember 1. és 2009 február 28. között milyen cégekkel, milyen célra és milyen összeggel szerződtek, és tételesen milyen kifizetések történtek.

Emellett ki kell derülnie, hogy a szerződések a BKV belső szabályainak és a jogszabályoknak megfelelően köttettek-e, és hogy mennyire voltak indokoltak. Az összesen körülbelül százmillió forintot kitevő szerződéses állományról korábban az Index számolt be.

Szerdán Kocsis István vezérigazgató kijelentette, hogy a szerződések szabályosak és indokoltak voltak szerinte, és a BKV a jövő héten betekintést enged a sajtónak az offshore cégek által készített tanulmányokba.

Kapcsolódó elemek