Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány Ferenc ne tegyen meggondolatlan lépéseket!

A Fidesz óva inti Gyurcsány Ferencet a meggondolatlan lépésektől, hiszen a kormányfő külföldi mozgását és hazai nyilatkozatait azonnal "beárazza" a piac - mondta Nógrádi Zoltán fideszes képviselő az Országgyűlés európai ügyek bizottságának csütörtöki ülésén.


Dátum: 2009-03-05 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130033
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:59:58.246381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz arra kéri a kormányfőt, hogy a továbbiakban megfontolt, egyeztetett állásponttal lépjen a nemzetközi színtérre. Egyeztetnie kellene az Országgyűléssel és a regionális partnerekkel is - hangsúlyozta Nógrádi Zoltán a bizottsági ülésen, amelyen Gyurcsány Ferenc kormányfő a gazdasági válság hatásairól és a hétvégi informális uniós csúcsról beszélt.

Az uniós csúcson Magyarország nehéz helyzetbe hozta a régió több országát. Gyurcsány Ferenc lépéseinek következtében a térség országai elhatárolódnak Magyarországtól - tette hozzá.

"A magyar kormány olyan eszközöket próbált elfogadtatni, amelynek szakmai tartalmában kivetnivalót nem biztos, hogy találhatunk, de módszertanában viszont borzasztóan elhibázott lépéssorozat kísérte ezt" - mondta Nógrádi Zoltán.

Magyarország nemzeti válasza a válságkezelésre elégtelen. A magyar kormánynak nincs eszköze arra, hogy megfelelő válaszokat adjon, mert Magyarország nemzetközi pénzügyi gyámság alatt áll - hangsúlyozta a politikus.

Kapcsolódó elemek