Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar kormánynak nem a pályázókon kellene nyerészkednie

Megteheti-e a magyar kormány, hogy visszatartja az euró-forint árfolyamváltozásából keletkező többletforrást? - kérdezte az Európai Bizottságtól De Blasio Antonio fideszes néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő.


Dátum: 2009-03-05 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:59:59.915363, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerinte e többletforrás jogos tulajdonosai azok a kedvezményezettek, akiknek a vállalkozások megvalósításához erre az összegre is elengedhetetlen szükségük van. A képviselő - miként arról szerdán közleményben számolt be - felhívta az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy 2009-ben a megvalósítás szakaszába lépő uniós társfinanszírozású beruházások a forint leértékelődése miatt kivitelezhetetlenné váltak. Többek között ide tartoznak a pécsi Európa kulturális fővárosa fejlesztési programjai is, 34,6 milliárd forint pénzügyi kerettel. E programok finanszírozási szerződéseit többnyire 2006-2007-ben írták alá, az akkor érvényben lévő, mintegy 250 forintos euróárfolyamot alapul véve.

Az elmúlt hónapokban a forint jelentősen vesztett az értékéből, így De Blasio Antonio szerint immár szinte ráfizetéses lett egy-egy beruházás megvalósítása. Míg a nyertes vállalkozásnak az Európai Bizottság által finanszírozott részét a magyar állam euróban számolja el a brüsszeli bizottsággal a szerződéskötéskor jegyzett euróárfolyamon, addig otthon az a gyakorlat alakult ki, hogy az EU-tól euróban megkapott összegekből csak a 2-3 évvel ezelőtti árfolyamon hajlandók forintban teljesíteni a kedvezményezettek finanszírozását, írta a fideszes EP-képviselő. "A magyar kormánynak nem a pályázókon kellene nyerészkednie" - hangsúlyozta De Blasio Antonio. Szerinte engedélyezni kellene a magyar uniós forrásokat elnyerő pályázóknak, hogy euróban kaphassák meg az uniós támogatást.

Kapcsolódó elemek