Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ezerfős leépítés a Honvédelmi Minisztériumban

Ezer főt bocsátanak el a Honvédelmi Minisztériumból, a Honvéd Vezérkarból és a háttérintézményeikből - közölte Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, aki azonnali létszámstoppot rendelt el ezeknél az intézményeknél.


Dátum: 2003-04-10 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9173
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:00.519737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszter szerint a vezető szervek aránytalanul túlzott létszáma miatt van szükség a húszszázalékos létszámcsökkentésre. Mint elmondta: a HM struktúrájára jellemző, hogy túlságosan sok a magas rendfokozattal rendelkező tiszt, míg a csapatoknál nem minden beosztást tudnak feltölteni. Tájékoztatása szerint a honvédség 27 ezer fős harcolói létszáma egyetlen fővel sem csökken, de a tárca ugyanakkor vizsgálja, hogy milyen arányban csökkentsék a szociális, rekreációs, felsőoktatási és egyéb kiszolgáló intézmények számát. A leépítésekre Juhász szerint azért van szükség, mert a nemsokára lezáruló védelmi felülvizsgálat megállapította, hogy ezek elengedhetetlenek.

Forrás: mno.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek