Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Debreceni repülőtér: a legjobb pályázót választották ki

Az MSZP-s vádaskodással szemben a város a lehető legszélesebb körű nemzetközi pályáztatást folytatta le a repülőtérrel kapcsolatban, és a pályázók közül a legjobb ajánlattevőt választotta ki.


Dátum: 2009-03-06 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:00:11.016901, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Milliárdos bukást sejtet a debreceni reptér-biznisz, bár az illetékesek nyilatkozatai csak pillanatnyi finanszírozási zavarral magyarázzák a vevő Xanga cég fizetésképtelenségét - állították szocialista politikusok csütörtökön sajtótájékoztatón a cívis városban. A Fidesz szerint a legjobb pályázót választották ki.

Papp László, az önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője a szocialisták sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva elmondta, hogy a város a lehető legszélesebb körű nemzetközi pályáztatást folytatta le a repülőtérrel kapcsolatban, és a pályázók közül a legjobb ajánlattevőt választotta ki.

A politikus megjegyezte: ma Magyarországon banki finanszírozáshoz jutni szinte lehetetlen. Erről a legkevésbé Debrecen, vagy a nyertes pályázó tehet. "Tekintettel arra, hogy a nyertes pályázó jelenleg is folytat tárgyalásokat szakmai befektetőkkel, és más beruházókkal, továbbá fizeti a repülőtér működésének költségeit - levéve ezáltal a terhet a város válláról -, megfontolásra érdemesnek tartjuk, hogy a folyamatban lévő befektetői, üzemeltetői tárgyalások sikeres lezárása érdekében továbbra is a jelenlegi befektetővel működjünk együtt" - mutatott rá Papp László.

A politikus egyidejűleg visszautasította, hogy a debreceni szocialisták a fővárosi szocialista ingatlan-panamák ügyét összefüggésbe hozzák Debrecennel.

"A 2002-es kormányváltást követően volt részünk számtalan politikai indíttatású vizsgálatban, amely vizsgálatok végül mindig, mindent rendben találtak" - tette hozzá a Fidesz debreceni önkormányzati frakcióvezetője.

Kapcsolódó elemek