Elmaradó panelfelújítások: perre mennének a pécsiek
Pert fontolgatnak társasházak az önkormányzat ellen Pécsett, mert a város idei költségvetésébe nem került be a panelfelújítások támogatása - írta pénteken az Új Dunántúli Napló.
Dátum: 2009-03-06 09:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130075
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:00:13.338050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tavaly nyáron még úgy tűnt, hogy az önkormányzat idén félmilliárd forinttal támogatja a beruházásokat, ám a februárban elfogadott büdzsében egy forintot sem irányoztak elő erre a célra.
Nagy Emil, a Baranya Megyei Lakásszövetkezetek és Társasházak Szövetségének elnöke a lapnak azt mondta: a pályázók már eddig is komoly összegeket, házanként 500-700 ezer forintot költöttek a felújítások megkezdéséhez szükséges engedélyek, tervek elkészítéséhez.
Tóth Bertalan, Pécs szocialista alpolgármestere bízik abban, hogy újabb források révén sikerül a jelenleg tartaléklistán lévő 500 millió forintos keretet beemelni a költségvetésbe - olvasható a baranyai napilapban.