Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Belerokkannak a tornacsarnokok fenntartásába

Bajba jutott a több somogyi önkormányzat a PPP-rendszerben épült sportcsarnokok üzemeltetésével - írta pénteken a Somogyi Hírlap.


Dátum: 2009-03-06 09:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130076
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:00:13.764354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap hangsúlyozta: több mint két évvel ezelőtt adták át a PPP-rendszerben, azaz az önkormányzat, a magántőke és az állami finanszírozás együttes erejével épült tornacsarnokokat, az önkormányzatok azóta szembesültek vele, hogy nem elég megépíteni, működtetni is kell azokat. Több helyi önkormányzat a PPP-program projektfelelősétől, Suchman Tamás somogyi országgyűlési képviselőtől kért segítséget a törlesztőrészletek fizetéséhez.

A tornacsarnokok kihasználásával a megyei napilap által megkérdezett önkormányzatok szerint nincs baj, a bevételek azonban csak töredékét teszik ki a törlesztőrészletnek, "irdatlan pénzeket visz el a létesítmények üzemeltetése".

Nagybajomban a bevételek a működési költség húsz százalékát sem fedezik, a szennai önkormányzat 42 milliós működési hiányának csaknem a fele a csarnok finanszírozásából ered, Magyaratádon a havi ötszázezer forint bevételt negyede a törlesztőrészletnek. Somogyjád önkormányzata évente 26-27 millió forintot költ a lízingre, a működtetésből egymillió forint a bevételük, Lengyeltótiban 47 millió forint az éves törlesztés, a tervezett bevétel két és fél millió forint, míg Nagyatádon négy-ötmillió forint bevétel mellett 57 millió forintot kell fizetni a törlesztőrészletre az önkormányzatnak.

Suchman Tamás a megyei napilapnak azt mondta: több helyről megkeresték ez ügyben. "Egyedi elbírálást senkinek sem ígérhetek, de a helyzet értékelése után javaslatot fogok tenni a kormánynak valamennyi helyszín érdekében" - ígérte.

Kapcsolódó elemek