Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csáky is kilép az MDF-ből - ismét frakcióválság?


Dátum: 2009-03-08 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130168
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:00:48.528295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kilép a Magyar Demokrata Fórumból Csáky András, mert véleménye szerint az EP-lista szombati elfogadásával az MDF feladta politikai hitvallását, és végleg szakított azzal a társadalmi bázissal, amelyre megalakulásakor támaszkodott. Az országgyűlési képviselő ezt maga közölte az MTI-vel vasárnap.

"A Magyar Demokrata Fórum azzal, hogy Európa parlamenti választási listájának élére két olyan személyt kíván tenni, akiknek a politikai hitvallása, eddigi tevékenysége idegen az MDF politikai szellemiségétől, lezárta egy történelmi korszakát" - áll a politikus közleményében.

Kapcsolódó elemek