Nem a népszavazás eredménye miatt van válság
A válság lényegében öt-hat éve itt van a nyakunkon, akkor még szó sem volt az amerikai jelzálogpiac összedőléséről és annak következményeiről - mondta el napirend előtti felszólalásában Pokorni Zoltán fideszes frakcióvezető-helyettes hétfőn az Országgyűlésben.
Dátum: 2009-03-09 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130219
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:01:06.188430, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pokorni Zoltán napirend előtti felszólalásában az egy évvel ezelőtti szociális népszavazásra utalva azt mondta, az embereknek elege lett a kormány hazugságaiból, abból, hogy egymás ellen akarják ugrasztani őket, és "jóérzéssel a társadalmi összetartozásra, a szolidaritásra szavaztak".
A Fidesz alelnöke elmondta, a népszavazás sikertelensége esetén a családoknak ma nemcsak a megemelkedett autó-és lakás-törlesztőrészleteket kellene fizetniük, hanem a felsőoktatási tandíjat is, amire aligha lennének képesek.
Pokorni szerint ha a népszavazáson nem utasítják el a kormány "reformjait", most olyan biztosítók kezében lenne a teljes magyar egészségügyi ellátás pénzügyi fedezete, amelyek már csődbe mentek vagy épp most mennek csődbe, netán egy másik állam államosítja őket.
Az emberek által befizetett pénzek elolvadtak volna valahol a pénzpiacokon, a betegek pedig itt várnák továbbra is a gyógyulást - jegyezte meg.
Pokorni úgy vélte, hogy a kormány a népszavazási kampányban kicsinyesnek próbálta beállítani az embereket, akik nem akarnak vizitdíjat és tandíjat fizetni.
Megpróbálták elhitetni, hogy mindezek csak jelképes dolgok, amelyek nem érintik sem a családi, sem az állami költségvetést - fűzte hozzá.
A honatya szerint ennek ma épp az ellenkezőjét hallani, azt, hogy a nép felelős a válságért, mert a népszavazáson elutasította a jelképesnek nevezhető intézkedéseket.
Valójában egyik értelmezés sem állja meg a helyét - hangsúlyozta Pokorni -, mert a tandíj és a vizitdíj nem reform, hanem "egy rossz gazdaságpolitikát felmutató kormány által kivetett új sarc volt".
"A válság nem a népszavazás eredménye miatt van. A válság lényegében öt-hat éve itt van a nyakunkon, már akkor, amikor még szó sem olt az amerikai jelzálogpiac összedőléséről és annak következményeiről, de még a tandíj és a vizitdíj bevezetésének szükségességét is bőszen tagadta a miniszterelnök és annak csapata" - húzta alá.
A bénultság mögött annak fel nem ismerése és be nem vallása áll, hogy az általuk reformoknak nevezett intézkedések leszavazása után sejtelme sincs a kormánynak arról, hogy mit kéne tennie - hívta fel a figyelmet Pokorni Zoltán, aki azt is elmondta, nincs program, lényegében szünetel az érdemi törvényhozás, ami helyett "rögtönzés, ötletelés" folyik.