Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

30 milliárdos egészségügyi elvonás?

Érdekes átverési kísérletnek vagyunk szemtanúi az egészségügyben. A kormányzat megkísérli átfesteni az igazságot, megkísérli eredményként eladni az újabb megszorításokat - kezdte interpellációját hétfőn Mikola István a Fidesz szakpolitikusa.


Dátum: 2009-03-09 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:01:07.753470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: 30 milliárdos egészségügyi elvonás? (Mikola István)

Önök most azt mondják - foglalta össze a kormánypárti javaslatot a politikus, hogy az új rendszerben az intézmények a tavalyi teljesítményük 70%-át teljes díjjal elszámolva kapják meg, a fennmaradó 30 %-ot pedig a kórházak összteljesítése függvényében, egy ún. lebegtetett degresszív módszerrel osztják szét. Eközben 30 Mrd forintot kivonnak az ágazatból, ennek felét a gyógyító-megelőző kasszából. Vagyis valójában nem szüntetik meg a teljesítmény volumen korlátot, sőt azt jóval alacsonyabbra szabják, a tavalyi teljesítmény 70%-ára! Nem nehéz kiszámítani - szögezte le a volt egészségügyi miniszter -, hogy a kórházak erre a csökkentett teljesítmény szintre fognak beállni.

Miért csapják be megint az embereket? - kérdezte a szakpolitikus. Talán még azt is elvárják - fogalmazott -, hogy tapsoljunk a jó hírnek: megszűnt a TVK. Az Orbán-kormány volt minisztere szerint: nem szűnt meg, nem törlik el, csak most másképpen fogják hívni. Hogyan? - kérdezett ismét a politikus, hozzátéve: talán "lebegő súlyszámos degressziónak", mint a rendszerváltozással már magunk mögött hagyott bázisfinanszírozásnál. Nincs teljesítménykényszer, nincs jó értelemben vett minőségi verseny - szögezte le Mikola. Szerinte cél a minél nagyobb megtakarítás és ezzel a folyamatos forráskivonás lehetőségének megteremtése.

Rámutatott a politikus, hogy az említett alapdíj-emelés még az inflációt sem fedezi, nemhogy a tervezett AFA emelést, vagy a forint 20%-os romlásából származó veszteségeket. Kifejtette továbbá azt is, hogy az egészségügyben a működéshez szükséges eszközöket, műszereket mind a nemzetközi piacokról vásároljuk, méghozzá világpiaci áron.

Mikola István kijelentette: meg vagyok győződve arról, hogy Ön - aki szakember, aki vezetett kórházat, ismeri az ágazat jelenlegi helyzetét - tudja, hogy ebből az egészségügyből nem lehet kivonni újabb kétszer 15 milliárd forintot. Ha ez mégis megtörténik, akkor még hosszabb várólistákkal, a biztosítási csomag megkurtításával, az ellátás színvonalának a csökkenésével, kórházcsődökkel kell számolni. És persze egészségügyi dolgozók tömegeinek az elbocsátásával: a 30 milliárd forint kb. 16 -18 ezer dolgozó bérét jelenti.

Interpellációja végén Mikola ismét kérdéseket intézett az egészségügyi minisztert helyettesítő, Vojnik Mária államtitkárhoz: Miért csapják be megint az embereket? Miért gondolja, hogy rafinált technikákkal úgy tudnak újabb hatalmas forrásokat kivonni a megnyomorított egészségügyből, hogy ezt nem veszik észre? Megvédi-e az ágazatot az egészségügyre aránytalanul kiszabott, már-már büntető intézkedésekkel szemben?

Vojnik Mária államtitkár válaszában kifejtette: meglepődött azon, hogy Mikola képviselő nevezi átverésnek az átalakítást. Véleménye szerint az lesz az igazi átverés, ha nem próbálnak meg egyensúlyt teremteni a kórház-finanszírozásban. Kifejtette többek közt az államtitkár, hogy a változó és tényleges teljesítményhez igazodó rendszert kívánnak bevezetni, ami összességében jobb finanszírozást, de alaposabban átgondolt költekezést jelent.

Mikola István nem fogadta el az államtitkár válaszát.

Az Országgyűlés 183 igen, 167 nem és 18 tartózkodás mellett szintén nem fogadta el az államtitkári választ.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4268, 'source_type': 'media', 'source_id': 2597, 'target_type': 'article', 'target_id': 88115, 'relation_type': 'describes'}