Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A 2009-es költségvetés vesztese az egészségügy lesz

Éppen egy esztendeje az emberek népszavazáson mondtak nemet a vizitdíjra és a kórházi napidíjra. A kormánynak egyetlen válasza van a problémákra: a megszorítás, az emberek megbüntetése, és a betegek terheinek növelése - jelentette ki Pesti Imre hétfői parlamenti interpellációjában.


Dátum: 2009-03-09 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:01:08.560154, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A 2009-es költségvetés vesztese az egészségügy lesz (Pesti Imre interpellációja)

Az idei költségvetés első verziójának elkészítése során rendszeresen hallottuk a tárca vezetőitől, hogy a költségvetés nyertese az egészségügyi ágazat lesz! Ezt a kincstári optimizmust sugallták akkor is, amikor a világban már gazdasági válságról beszéltek - emlékeztetett Pesti Imre.

"Önök 2006-tól reform címszó alatt kivontak 250 milliárd forintot az egészségügyből, a 2009-es költségvetés elfogadott verziójában pedig nominál értéken számolva 100 milliárd forintot vettek el!" - szögezte le a politikus.

Nincs olyan társadalmi csoport, aki ne szenvedné meg, hogy a kormányzat az egészségügyet

maradékként, és nem termelő ágazatként kezeli. A forráskivonások következtében orvosok és szakdolgozók menekülnek a pályáról, vagy az országból. Orvoshiány van aneszteziológiában, patológiában, gyermekgyógyászatban, és az alapellátásban. A rezidensek kétharmada sem Magyarországon kíván dolgozni - sorolta az egészségügyben kialakult súlyos problémákat a képviselő.

A kórházak közel 70 milliárd forintos adósságállománnyal küzdenek - hangsúlyozta Pesti Imre -, Székely Tamás pedig egy korábbi válaszlevelében közölte, hogy nincs szándékukban az eladósodott kórházak gazdasági konszolidációját elvégezni. Ez újabb kórházbezárásokhoz vezet, tovább romlik a hozzáférés, sérül az igazságosság és méltányosság elve.

Az IMF hitelfelvételének feltétele volt a nagy ellátórendszerek kiadásainak féken tartása és újabb megkurtítása. Most ismét jelentős, 30 milliárd Ft-os forráskivonás előtt állunk - mutatott rá, majd hozzáfűzte: hiába látták be nagy sokára - amit a szakma már évek óta mond -, hogy a teljesítmény volumenkorlát rossz. Hiába hangoztatják, hogy eltörlik ezt a korlátot, ha közben újabb 30 milliárd forintot vesznek ki az ágazatból. Ez is csak egy újabb átverési kísérlet. Úgy tűnik, hogy nemcsak a parlament épülete, hanem a magyar emberek gyógyítására fordítható milliárdok is fedezetül szolgálnak majd a nemzetközi hitelekhez - fogalmazott Pesti Imre.

Éppen egy esztendeje az emberek népszavazáson mondtak nemet a vizitdíjra és a kórházi napidíjra. A kormánynak egyetlen válasza van a problémákra : a megszorítás, az emberek megbüntetése, és a betegek terheinek növelése. Székely Tamás a Parlamentben egy héttel ezelőtt kioktató hangnemben beszélt egy az egészségügyért szívből aggódó, gyermekgyógyász professzorral. Érdemes lenne ehelyett elgondolkodnia azon, hogy a Bokros-csomag idején az akkori népjóléti miniszter, Kovács Pál már vállalhatatlannak érezte az ágazatot érintő megszorításokat, és lemondott - emlékeztette a minisztert a fideszes szakpolitikus.

"Ön inkább asszisztálni kíván az újabb brutális megszorításokhoz? Vagy még mindig azt gondolja, hogy a 2009-es költségvetés nyertese az egészségügy lesz? - tette fel kérdéseit Pesti Imre.

Nem igaz, hogy a kormányt kivont 250 milliárd forintot az egészségügyből, csupán több átcsoportosítást hajtott végre - mondta válaszában Vojnik Mária államtitkár, majd hozzáfűzte: az sem újdonság, hogy orvoshiány van Magyarországon, hiszen az aneszteziológia és a patológia mindig is hiányszakmának számított. Beszámolt arról, hogy szerinte jó volt a kormány azon lépése, hogy megemelte az egyetemi keretszámokat az orvosok esetében, de ki kell várni azt a sok évet, mire a most felvett orvostanhallgatók valóban szakemberek lesznek.

Pesti Imre viszontválaszában kijelentette: a Zöld könyvben a kormány maga jelentette ki, hogy 250 milliárd forintot ki fog vonni az egészségügyből, így nem igaz az, amit Vojnik Mária állított a forrásátszervezésekkel kapcsolatban. Ezenkívül a fideszes egészségügyi szakpolitikus emlékeztetett arra: amikor Horváth Ágnes elhagyta az tárcát, akkor elismerte, hogy az egészségügyben végrehajtott forráskivonások komoly minőségromlással fognak járni. Pesti Imre nem fogadta el Vojnik Mária válaszát.

Az országgyűlés 188 igen szavazattal, 166 nem szavazat ellenében 17 tartózkodás mellett elfogadta az államtitkári választ.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 9, 'source_type': 'media', 'source_id': 2600, 'target_type': 'article', 'target_id': 88117, 'relation_type': 'describes'}