Csúszik a Margit híd felújításának megkezdése
Csúszik a Margit híd rekonstrukciójának megkezdése, május helyett várhatóan csak a nyáron kezdődnek a munkálatok.
Dátum: 2009-03-09 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:01:11.913943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A városháza tájékoztatása szerint mivel három hónapot kellett várni egy hatósági engedélyre, ezért később tudták kiírni a közbeszerzési eljárást. Ennek eredményhirdetése után egy, másfél hónappal kezdhetik meg a rekonstrukciós munkálatokat.
Eredetileg májusban, a Szabadság hídi rekonstrukció befejezése után kezdődött volna a Margit híd teljes körű felújítása. Ez most várhatóan a nyárra tolódik. A több mint egyéves felújítás alatt a villamosok és az autóbuszok sebességkorlátozással, de mindvégig közlekedhetnek majd a hídon.
Az eredeti tervek szerint februárban kellett volna megkötni a Margit híd több mint 12 milliárd forintos rekonstrukciójának beruházási szerződését. Ez alapján májusban kezdődhetett volna a híd felújítása, ami után a tervek szerint jövő év augusztus végén helyezték volna ismét forgalomba a teljes hidat.
A Fővárosi Közgyűlés március végén dönt a hídfelújításhoz elnyert hatmilliárd forintos EU-támogatási szerződés véglegesítéséről.