Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

3,5 milliót fizethet Kósának a Népszava kiadója

A bíróság a napilap kiadóját eltiltotta a további jogsértéstől, és példátlanul magas, 3,5 millió forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte.


Dátum: 2009-03-09 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:01:12.290294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Első fokon pert nyert Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a Népszava című napilap kiadója, az Editorial Kft. Ellen - közölte a Fidesz hétfőn.

A párt tájékoztatása szerint a Fővárosi Bíróság megállapította, hogy a 2004 májusa és 2005 novembere között megjelent több mint 100 - Kósa Lajos városvezetői tevékenységével - foglalkozó cikkében a Népszava - valótlan állításaival - megsértette a polgármester jó hírnevét és emberi méltóságát.

A bíróság a napilap kiadóját eltiltotta a további jogsértéstől, és példátlanul magas, 3,5 millió forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte - olvasható a Fidesz sajtóosztályának közleményében.

Kapcsolódó elemek