Raffarin üdvözli Szaddám bukását
A francia miniszterelnök üdvözölte Szaddám Huszein bukását, és sürgette, hogy az ENSZ határozatban foglaljon állást Irak jövője ügyében. Az új helyzetre hivatkozva haszontalannak nevezte az iraki válságban képviselt francia álláspontról a kormánypárti képviselők soraiban kialakult vitát.
Dátum: 2003-04-11 07:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9185
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:04.205416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jean-Pierre Raffarin csütörtökön a szenátus tagjainak kérdéseire válaszolva kijelentette: Franciaországot örömmel tölti el Szaddám Huszein rendszerének összeomlása, és az iraki néppel együtt egy igazságosabb és demokratikusabb jövőben reménykedik.
A törvényhozás felsőházában elhangzott nézetekre reagálva a kormányfő kifejtette: miután megbukott az iraki diktátor, tovább nincs értelme arról vitatkozni, hogy Franciaország álláspontja helyes volt-e vagy sem. A szenátusban, csakúgy mint előző nap a nemzetgyűlésben, néhány kormánypárti honatya aggodalmának adott hangot a francia-amerikai kapcsolatok elmérgesedése és várható negatív következményei, köztük Párizs nemzetközi elszigetelődésének kockázata miatt.
A legmarkánsabb kritikát Claude Goasguen, a parlamentben elsöprő többségben lévő UMP kormánypárt frakcióvezető-helyettese fogalmazta meg. Szerinte a francia diplomáciának sürgősen hangtompítót kellene tennie az Egyesült Államokat bíráló agresszív megnyilatkozásaira, sőt talán utólag sem lenne haszontalan visszakozni néhány olyan állásfoglalásból, amely helytelen volt, és kárt okozott a transzatlanti kapcsolatokban. Goasguen hangsúlyozta: nem hisz a Berlin-Moszkva-Párizs tengely létjogosultságában, Putyin orosz elnök - jegyzete meg - sosem volt a demokraták megtestesítője.
Mások azért ajánlották Párizs álláspontjának finomítását, mert félő, hogy ellenkező esetben az iraki stabilizációból kimaradva éppen annak engednének utat, hogy Washington saját szája íze szerint, egyedül dönthessen az ország sorsáról.
A képviselők többsége üdvözölte az iraki rezsim gyors bukását, egyúttal amellett foglalt állást, hogy a francia diplomáciának minél szélesebb körben kell híveket szereznie.
Raffarin a szenátusban kifejtette: Franciaország azon lesz, hogy mihelyt az iraki belbiztonsági helyzet stabilizálódik, a világszervezet folytasson vitát az ország jövőjéről, és határozatban foglaljon állást az újjáépítés kérdésében. Nyomatékkal hangoztatta, az ENSZ az a fórum, amelynek mandátuma van, hogy meghatározza azt a jövőstratégiát, amely perspektívát biztosít az iraki népnek.
- Meggyőződésünk, hogy több pillérre támaszkodó világrendre van szükség, amely a különböző pólusok egyensúlyára épül - jelentette ki. Hozzáfűzte, hogy Párizs multipoláris vízióját - ahogy az iraki háború előtti vita is tanúsította - a Biztonsági Tanács tagjainak többsége osztja.
MTI - fidesz.hu