Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem életszerű a túlméretes járművek közlekedési szabályozása

Nem életszerűek a túlsúlyos vagy túlméretes járművek közlekedésére vonatkozó szabályok, ezért az útvonal-engedélyek hiánya miatt kirótt büntetés csak a gazdákra kivetett újabb sarcként értelmezhető - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.


Dátum: 2009-03-10 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:01:30.745392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: igaz, hogy a jogszabályok már csaknem 10 éve jogerősek, de a hatósági ellenőrzések hiánya miatt nem okoztak gondot a gazdáknak. 2007 óta azonban jelentősen megnövelte a kormányzat a büntetési tételeket, és a hatóságok is szigorúbban ellenőrzik a gazdák által használt utakat.

Jakab István szerint a szabályozások számos olyan elvet tartalmaznak, amelyek ellehetetlenítik a gazdák munkáját. Mindemellett ha a gazdák ki akarják váltani a 7-30 ezer forintba kerülő útvonalengedélyeket, személyesen kell kérvényezniük akár egy útra is a megyeszékhelyeken.

A Magosz elnöke rámutatott: a beszedett bírságokkal és engedélyezési díjakkal nem áll összhangban a magyar főutak és szervizutak állapota, amelyek fejlesztése már hosszú évek óta elmaradt. Sokszor a gazdáknak csak éjszaka engedélyezik, hogy a közutakon közlekedjenek, ami sokkal veszélyesebb a nappali közlekedésnél, így nem helytálló az, hogy az útvonalengedélyek kiváltásával kevésbé lenne veszélyes a közúti közlekedés.

A kormány módosítani akarja az üzemanyagok, valamint a vegyi anyagok szállítására vonatkozó törvényt is, amely olyan - a nyugat-európai gazdáktól is elvárt - követelményeket állíthat a magyar termelők elé, amelyek teljesítéséhez semmilyen forrásuk sincs - emelte ki Péter Mihály, a Magosz Pest megyei elnökségi tagja a sajtótájékoztatón.

Az üzemanyagok, valamint a vegyi anyagok szállítását és felhasználását a tervek szerint egy tanfolyam elvégzéséhez kötné a kormányzat, emellett szállítást végző traktorokat is évente kellene műszakilag vizsgáztatni. Az új szabályozás lecsökkentené a maximálisan szállítható üzemanyag mennyiségét a jelenlegi ezer literről 240 literre, ami egy munkagép egész napos üzemanyag-fogyasztását sem fedezi.

Péter Mihály aláhúzta: ha ezek az életszerűtlen szabályozások jogerőre emelkednek, ellehetetlenülhetnek a magyar gazdák, mivel ennyi tanfolyamot, engedélyt és bírságot nem fognak tudni kifizetni.

Kapcsolódó elemek