Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb kamerákkal bővült az I. kerületi térfigyelő rendszer

Hét új kamerával bővült az I. kerületi térfigyelő rendszer, így már összesen 16 kamera figyeli a közbiztonsági szempontból kiemelt közterületeket az I. kerületben. A rendszer bővítésére mintegy 18 millió forintot fordított a Budavári Önkormányzat. A kibővített rendszer átadásán részt vett dr. Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere és dr. Kesztyűs Rudolf rendőrkapitányság vezető.


Dátum: 2009-03-10 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:01:33.399737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hét új kamerával bővült az I. kerületi térfigyelő rendszer, a kibővített térfigyelő-rendszer átadására 2009. március 10-én került sor. Az új kamerák a Gránit lépcső - Lovas út kereszteződésnél, az Attila út - Bugát lépcső sarkánál, az Alagút u. - Attila út kereszteződésnél, a Clark Ádám térnél, a Szarvas térnél, a Gellérthegyi Víztározónál (a Filozófiai Kertnél) és a Krisztina körút - Roham utca sarkánál kerültek kihelyezésre. A térfigyelő rendszer bővítésére a Budavári Önkormányzat mintegy 18 millió forintot fordított.

A térfigyelő rendszert a rendőrség működteti, a fejlesztési és üzemeltetési költségeket a Budavári Önkormányzat finanszírozza.

Az I. kerületben a térfigyelő rendszer kiépítése 2001-ben kezdődött meg kilenc kamerával. Ezek a berendezések a Szentháromság téren (2 db kamera), a Halászbástya mellett, a Schulek lépcsőnél, a Dísz térnél, a Tárnok utcában, a Batthyány téren (2 db kamera), és a Szilágyi Dezső térnél működnek. A térfigyelő kamerák képei már több bűncselekmény felderítéséhez nyújtottak segítséget.

A Budavári Önkormányzat - a költségvetési és pályázati források függvényében - további öt helyszínre helyez majd ki kamerákat. A Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete által tavaly októberben elfogadott Bűnmegelőzési Cselekvési Program értelmében térfigyelők kerülnek ki a Mészáros utca - Krisztina tér sarkára, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumhoz, a Fő utca - Halász u. kereszteződéséhez, a Citadellához és a Gránit lépcső - Logodi utca - Mikó utca - Tábor utca csomópontba.

Kapcsolódó elemek