Köszönjük, Ibolya!
Dátum: 2009-03-10 20:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:01:38.166779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elképzelhető, hogy a Reformszövetség programja mellett kialakul egy MSZP-SZDSZ-MDF reformkoalíció - ahogy azt sok politológus feltételezi. Elképzelhető az is, hogy Gyurcsány a szocialisták tisztújítása után, a párton belül megerősödve, visszavonul a párt élére, és maga helyett másra bízza a reformkoalíció kormányának vezetését, és persze a válság kezelésének korántsem népszerű feladatát, ahogyan azt ugyancsak jó néhány politológus ésszerűnek találná. De az most már biztos, hogy ezt a "mást" nem Bokros Lajosnak fogják hívni.
Ibolya tehát előbb Bokros (jelölése) által felszámolta a Fórumot, majd a parlament (-i jelölése) által kivégezte Bokrost.
Ügyes.