Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hatalom önmagában érdektelen

A hatalom másodlagos, önmagában érdektelen. A hatalom munkaeszköz - fogalmazott egyebek között a Fidesz elnöke az ATV, Egyenes Beszéd című adásában.


Dátum: 2009-03-11 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:01:40.268476, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Orbán Viktor az ATV Egyenes beszéd című műsorában

A Fidesz elnöke az interjúban felhívta a figyelmet, abban az esetben, amennyiben nem történik változás, legalább öt százalékkal csökkeni fog a magyar gazdaság teljesítménye. A kormány most egy olyan pótköltségvetésszerű csomagot nyújt be, amely még mindig mínusz három százalékkal számol. A tervezésnek van időhöz kötöttsége, de ha kormányon van, valaki nem hibázhat az előrejelzéseket illetően - tette hozzá. Rámutatott arra is, hogy a válság októberi bejelentése óta a kormányzat csupán kezdeményezéseket tett, lépéseket nem. Az ország szabadesésben van és ha további hónapokat vesztegetünk el, akkor a mínusz öt százalék helyett mínusz nyolc százalék is lehet a nemzeti össztermék csökkenése.

Orbán Viktor fontosnak tartotta azt is elmondani, hogy Magyarországon a közgondolkodás tévképzete, hogy az adócsökkentésnek forrásigénye van. Nem szabad azt hinni, hogy ha adót csökkentenek valamiről le is kell mondani.

Arra a kérdésre, miként tudja egy ország sorsáért felelősséget viselő ember, hogy melyik útra lépjen azt válaszolta: sohasem szabad magányosnak maradni. Meg kell találni azokat a közgazdászokat, érdekképviseleteket, műhelyeket, amelyek hasonlóan gondolkodnak. Másrészről a nemzetközi, valamint a saját tapasztalatokból kell építkezni. Nem szabad, hogy a válság elbizonytalanítson bennünket - mondta a Fidesz elnöke. Majd megjegyezte, dacára annak, hogy a jelenlegi krízishez hasonlót a világ még nem látott, a franciáknak, a németeknek, az amerikaiaknak sikerült olyan vezetőket és kormányokat választani, amelyeknek nem száll inukba a bátorságuk, nem azt magyarázzák, mit miért nem lehet.

Orbán Viktor úgy látja a kormányzás nem egy szűk kis elit magánügye. Úgy kell kormányozni, hogy be kell vonni másokat. Országot vezetni azt jelenti, hogy olyan emberek vannak az állam élén, akik képesek mások tudását egy közös akarattá, programmá alakítani.

A nyugdíj kérdésével kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy meg kell védeni annak reálértékét. A mostani helyzetet nem tartja elfogadhatónak, inkább megalázónak. Arra a kérdésre, hogy a tizenharmadik havi nyugdíj maradjon-e azt válaszolta: ha már egyszer beépítették a nyugdíjrendszerbe, igen, mert a biztonság, a kiszámíthatóság a legfontosabb. Hozzátette továbbá, amíg nincs gazdasági növekedés nem lehet a nyugdíjakat emelni.

Az egészségügy kapcsán a Fidesz elnöke azt mondta: az ágazat dolgozói minden elismerést meg kell, hogy kapjanak. Arányaiban nem költünk kevesebbet az egészségügyre, mint más európai országok, ezért jogos elvárás az, hogy ebből a pénzből még jobb legyen az ellátás. Ha jobban működtetnénk a rendszert, komoly tartalékok lennének. Azt is hangsúlyozta, hogy "az elmúlt években nagyon komoly forrásokat vontak ki az egészségügyből, az kétségkívül hiányzik onnan, vissza kell tenni előbb vagy utóbb".

A műsorvezető felvetésére, miszerint nehéz azt a vádat hárítani, hogy a Fidesz azért szeretne előrehozott választást, hogy minél előbb hatalomhoz jusson azt válaszolta: "Én ezt a vádat nem akarom elhárítani. Az a helyzet, hogy az ország bajban van. A mostani, embereken láthatóan, nem is tud úrrá lenni a bajokon" - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: "személyes ambíciónak is mondhatom. Ha Ön azt tekinti személyes ambíciónak, hogy az ember húsz évvel ezelőtt belevág a politikába. Van egy elgondolása arról, hogy milyen országban lehetne élnünk - sőt úgy érzi az emberek is egy ilyen országot szeretnének -, hogyan lehet igazán jó hellyé tenni Magyarországot és azt látja, hogy nem ebbe az irányba megyünk, hanem másikba. Tekintheti személyes ambíciónak". A Fidesz elnöke úgy fogalmazott, a hatalom önmagában érdektelen, másodlagos, munkaeszköz. A kérdés, hogy mire használják. Ma rossz célok érdekében rosszul használják, ehelyett jó célok érdekében jóra kellene. Nem kell tőle félni, hanem cselekedni kell, ahogy minden nyugat-európai országban az adott államok vezetői teszik.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 911, 'source_type': 'media', 'source_id': 2612, 'target_type': 'article', 'target_id': 88176, 'relation_type': 'describes'}