Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Változás nélkül elkerülhetetlen a minimálbér megadóztatása

Orbán Viktor szerint a minimálbér megadóztatása elkerülhetetlenné válik, ha most nem történik gazdaságpolitikai változás. A Fidesz elnöke a TV2-nek adott szerdai interjújában arról is beszélt, hogy nem akarják elvenni a 13. havi nyugdíjat, és az értékalapú ingatlanadót sem vezetnék be.


Dátum: 2009-03-11 08:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130325
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:01:42.735424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Orbán Viktor a TV2 Mokka című műsorában

"Ma még van olyan gazdaságpolitika, amivel a minimálbér adóztatása elkerülhető, de ha a dolgok így mennek tovább, akkor előfordulhat, sőt megjósolható, hogy ez nem lesz elkerülhető" - mondta a pártelnök. Hozzátette: a kormánynak most kell megtennie bizonyos lépéseket, hogy a következő kormánynak ne kelljen ilyen intézkedéseket hozni.

Orbán Viktor kérdésre válaszolva kijelentette, hogy nem akarják elvenni a 13. havi nyugdíjat. Felidézte, hogy ő maga ugyan a bevezetését nem támogatta, a 2002-es kampányban Medgyessy Péterrel szemben azt az álláspontot képviselte, hogy inkább a nyugdíjemelés szokásos rendjébe kellene beépíteni a nagyobb emelést.

Ugyanakkor szerinte ha már a szocialista párt megkapta ehhez a választópolgárok bizalmát, és most már ez a rendszer, akkor azt javasolja, "ha nem muszáj", akkor ehhez ne nyúljanak hozzá. "Mindent megteszek annak érdekében, hogy ne kelljen elvenni" - tette hozzá.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a közszféra béreinek és a nyugdíjaknak az értékét mindenáron meg kell őrizni.

A Fidesz elnöke arról is beszélt, hogy az ingatlanadó "esküdt ellensége", szerinte az értékalapú ingatlanadó Magyarországon még legalább egy évtizedig nem alkalmas eszköz arra, hogy a gazdaságpolitika részévé tegyék. Mint mondta, a Kádár-rendszerben, amikor nem lehetett az embereknek két ingatlanuk, családok tették fel az életüket arra, hogy jó nagy házat építsenek, sokszor ésszerűtlenül nagyot. Ezeket a házakat utóbb, egy demokráciában megadóztatni azt jelenti, hogy nem értjük az élet valóságos természetét - hangsúlyozta.

A Fidesz konkrét programjára vonatkozó felvetésre Orbán Viktor úgy válaszolt, szerinte ahhoz, hogy egy választópolgár el tudja dönteni, hogy milyen irányba menjen az ország, nem azt kell tudnia, hogy a Fidesz nyolc vagy kilenc százalékkal akarja-e csökkenti az adókat, hanem hogy a mostani helyzethez képest radikálisan csökkenteni akarja.

Ha az a kérdés, hogy az adócsökkentés mértéke nyolc-, kilenc- vagy tízszázalékos lesz, az a mai helyzetben nem teljesen mindegy? A lényeg az, hogy a kormány nem csökkenti az adókat, sőt emeli, mi meg jelentősen csökkenteni fogjuk - fogalmazott a pártelnök. Szerinte minden információt megadnak, minden javaslatot megtettek, ami ahhoz szükséges, hogy az országban döntést lehessen hozni a jövőről.

Arra a kérdésre, hogy fájdalommentes változást ígér-e a Fidesz, Orbán Viktor úgy válaszolt, nem tudja, hogy fájdalomnak nevezzék-e, de kétségkívül dolgozni kell, és nagyon sok embernek valószínűleg többet kell dolgoznia, hogy családját és magát a felszín felett tartsa.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 771, 'source_type': 'media', 'source_id': 2616, 'target_type': 'article', 'target_id': 88179, 'relation_type': 'describes'}