Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét adóemelésre készül a kormány

Az adómódosításokból jól látható, hogy a Gyurcsány-kormány egyre inkább a reménytelenség felé vezeti az országot - hangzott el Varga Mihály sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-03-11 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130358
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:01:53.275680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Ismét adóemelésre készül a kormány (Varga Mihály)

A válság kapcsán Varga Mihály leszögezte: a Gyurcsány-kormány képtelen volt annak valós kezelésére. Őt hónap telt el a világgazdasági recesszió megindulása óta, és azóta kormánynak nem volt egyetlen kézzelfogható, eredményes intézkedése sem. Kifejtette: a jelenlegi magyar kormány továbbra is szembemegy az Európai Unió gyakorlatával, hiszen mindenhol olyan csomagokat, javaslatokat fogadnak el, amelyek tehercsökkentéssel, gazdaságfejlesztéssel, keresletélénkítéssel próbálnak úrrá lenni a gazdasági válságon. Ráadásul bebizonyosodott az is, hogy Magyarország - a Gyurcsány-kormány vezetésével - az elmúlt években is rossz választ adott a gazdasági problémákra.

A megszorításokra a Fidesz szerint nincs szükség - húzta alá Varga Mihály. Ismertette a Világbank egyik tanulmányát, mely szerint a bürokrácia európai átlagra való csökkentésével akár 7 százalékos többletbevétel-növekedést is el lehetne érni, a közbeszerzési törvény módosításával pedig 150-200 milliárdos megtakarítás is lehetséges lenne, ahogyan azt a Transparency International írja. A kamatfelárakban körülbelül 3-400 milliárd forint az, amit a hiteltelen kormány miatt kell az országnak adósságszolgálatra kifizetni - jegyezte meg a Fidesz alelnöke.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 429, 'source_type': 'media', 'source_id': 2619, 'target_type': 'article', 'target_id': 88197, 'relation_type': 'describes'}