Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

40 milliót kapott az Alföldi Porcelán Hódmezővásárhelytől

Harminchét és fél millió forintot kapott Hódmezővásárhely önkormányzatától az Alföld Porcelán Edénygyár Zrt. egyebek közt azért, hogy a vállalat meg tudja tartani dolgozóit, a francia tulajdonos pedig tőkét emel a társaságban a következő hónapban - tájékoztattak szerdán az érintettek Hódmezővásárhelyen.


Dátum: 2009-03-11 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:01:55.976765, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lázár János polgármester a támogatás aláírásakor elmondta: a város szempontjából meghatározó munkáltató támogatása nem volt kérdéses. A cél, hogy megmaradjanak a munkahelyek, a cég továbbra is Hódmezővásárhelyen működjön a jövőben, és további fejlesztések induljanak. A 37,5 millió forint egy támogatás csupán, melyhez az anyavállalat a Guy Degreene tőkeemeléssel járul hozzá. Az együttműködés tartós lehet a jövőben is, erről már megkezdődtek a tárgyalások - tette hozzá.

A városi támogatási rendszerről Lázár János kifejtette: már 2007-ben úgy döntött a képviselőtestület, hogy azokat a helyi vállalkozásokat támogatja, akik új munkahelyeket teremtenek. A következő két évben ezért, 139 munkaadó kapott 266,5 millió forintot. Ezzel mintegy 535 munkahely jött létre.

Tavaly ősztől, már nem csak az új munkahelyek teremtése, de a régiek megtartása is létfontosságú lett. A privatizációban sikeresnek számít a város, hiszen az eredeti Alföldi Porcelán gyárat három részben magánosították. A Villeroy and Boch-hoz kerültek a szaniter termékek, az Alföld Porcelán és a márkanév az asztali porcelánt gyártó Guy Degreene cégcsoporthoz került, az ipari kerámiát pedig a szintén francia Imerys csoport szerezte meg. Mindhárom cégcsoport magas színvonalú munkakultúrát, új technológiát és fejlesztéseket hozott a városba- tette hozzá a polgármester.

Tímár Tibor az Alföld Porcelán Edénygyár Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: tavaly ősszel egy leépítés után fordultak az önkormányzathoz segítségért. Nyárra ugyanis jelentősen csökkent a megrendelések száma és őszre a korábbi 350 dolgozóból, 70-et kellett elbocsátani. A megmaradt létszám tartós megtartásához kértek segítséget. A támogatást munkahely megtartó pályázatokra, és technológiai fejlesztésekre szánják.

A vállalat francia tulajdonosa a Guy Degrenne S. A. operációs elnök vezérigazgatója, Stephane Zancher kifejtette: a cégcsoport vezetése úgy döntött, hogy a pénzügyi év végén, azaz április 1-vel tőkeemelést hajt végre az Alföld Porcelánnál, a jelentős összeg azonban még nem publikus.

A hódmezővásárhelyi gyár ezer fajta fehérárut, és csaknem ötezer színes árut állít elő. Az export elsősorban Franciaországba irányul, de jelentős partner Svédország és Finnország is. Növekvő a forgalom az amerikai piacon, és elindult a távol-keleti promóció is. A Guy Degreene éves forgalma 110-120 millió euró, ennek csaknem tíz százalékát adja az Alföld Porcelán.

Kapcsolódó elemek