65 millió forint többlettámogatás a fogyatékkal élőknek
A Fidesz-KDNP Népjóléti Kabinetje 65 millió forint többlettámogatást szeretne a fogyatékkal élők és a nagycsaládosok támogatására - jelentette be szerdán a kabinet vezetője. Soltész Miklós szerint ennek forrását a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs költségeiből lehetne átcsoportosítani. A költségvetési törvény módosításáról szóló javaslatot szerdán nyújtják be az ellenzéki párt képviselői.
Dátum: 2009-03-11 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:01:57.997026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fogyatékkal élőket képviselő öt társadalmi szervezet összesen csaknem 34 millió forint többlettámogatáshoz szeretne jutni. Ebből a pénzből az értelmi fogyatékosok, a siketek és nagyothallók, a mozgáskorlátozottak, a vakok és gyengénlátók, valamint az autisták életkörülményeinek javulását várják. A pénzből vakvezető kutyákat, Braille-írással készült könyveket vennének, jogsegélyszolgálatokat működtetnének, illetve közintézményeket akadálymentesítenének.
A költségvetést módosító javaslatban szerepel a Nagycsaládosok Országos Egyesületének korábban elutasított 31,4 millió forintos támogatása is. Az ellenzéki politikus szerint ezek az összegek a tavalyi támogatások 2009-re tervezett inflációval megnövelt összegéből állnak össze.