Az elfojtott múlt múzeuma

A rendszerváltás idején kevesen gondolták, hogy a magyar zsidó kisebbség és a nem zsidó többség viszonyának feldolgozatlan problémái egyik pillanatról a másikra politikai dimenzióba kerülnek, s a közéletünket megosztó egyik legfontosabb problémává válnak.

Dátum: 2003-04-11 09:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:07.654348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az optimisták úgy vélték, "a probléma nem probléma". Amikor ugyanis beköszöntött az "új világ", nem volt egyetlen aktuális társadalmi vagy gazdasági konfliktus sem, ami szembeállította volna a mintegy nyolcvan-százezerre becsült, integrálódott és asszimilálódott, minden téren jogegyenlőséget élvező zsidóságot a magyarsággal. De a naiv hazafiaknak és a multikulturalistáknak egyaránt csalódniuk kellett: már az Antall-kormány idején kiderült, hogy a magyar demokrácia éppen elég feszültséget örökölt a feldolgozatlan közelmúltból ahhoz, hogy az időnként a szó szoros értelmében hiszterizálja a médiát, s táplálja a jobb- és a baloldal kölcsönös és a választások előtt hihetetlenül felerősödő vádaskodásait.

Ki a felelős?

Mindekelőtt a holokausztért, illetve a kollektív tragédiát előkészítő antiszemitizmusért viselt felelősség problémája izgatja mindmáig közvéleményünket. Minthogy azonban a holokauszt túlélői ezúttal nemcsak áldozatként, de tettesként is szerepet játszottak a XX. század másik totalitarizmusában, a kommunizmusban, az antiszemitizmusról folytatott társadalmi diskurzus nálunk automatikusan megosztja és manipulálhatóvá teszi a társadalom jelentős, véleményformáló csoportjait. A pszichológia szerint az elfojtás gyógyításának egyetlen használható módszere a "kibeszélés". Szakembernek kell feltárnia és elemeznie a feszülség gócait, új szempontból kell megközelíteni az addig "szőnyeg alá söpört" problémákat, meg kell érteni a súlyos traumává vált konfliktus többi szereplőjének szempontjait is. Erre a feladatra a holokauszt esetében egyetlen intézmény vállalkozhat: a közelmúlt felidézésének szentelt múzeum. Az itt bemutatandó anyag, mely a történettudomány, a pszichológia, a teológia és számos más tudomány legújabb kutatási eredményeire épül, felbecsülhetetlen segítséget nyújthat a felnövekvő nemzedékek oktatásához, lehetővé teheti, hogy a holokauszt, illetve tanulságai belátható ideig ne menjenek feledésbe. Bármennyire kézenfekvő ma ez a következtetés, a II. világháború befejeződése után közel fél évszázadnak kellett eltelnie, míg Izraelen kívül megnyílt az első holokausztmúzeum. Addig csak az 1957-ben alapított jeruzsálemi kutatóközpont és múzeum, a Jad Vasem állított emléket a közel hatmillió európai zsidó elpusztításának. A washingtoni Holocaust Memorial Museum megnyitása 1993-ban azért jelentett fordulópontot, mert azt a felismerést tükrözte, hogy a zsidók tömeges elpusztítása az egész emberiség közös tragédiája volt, elválaszthatatlan a nem zsidó többség sorsától. 1993 óta más amerikai városokban is sorra nyíltak a múzeumok, és az Egyesült Államok példáját azóta Franciaország, Nagy-Britannia és Németország is követte. Magyarországon politikai, anyagi és egyéb okok miatt szinte semmi sem történt a rendszerváltást követő években. Jellemző módon 1990-ben a Magyar Auschwitz Alapítvány-Holokauszt Dokumentációs Központ is csak magánalapítványként jött létre, s egy Damjanich utcai lakásban működött vagy tíz évig, méltatlan körülmények között. 1994-ben, a Budapesti Történeti Múzeumban az azóta elhunyt Horn Emil muzeológus által rendezett, nagy sikerű időszakos holokausztkiállítás anyagát sem őrizte meg az akkori kulturális kormányzat.

Szemléleti fordulat

Most mégis úgy tűnik, régiónkban Magyarországon jön létre az első állandó holokausztmúzeum, s ez a tény ugyanolyan szemléleti fordulatot jelent majd a közelmúlt feldolgozásában, mint az első Izraelen kívüli ilyen célú intézmény létrehozása. Térségünkből származott ugyanis a meggyilkolt zsidók túlnyomó többsége, itt állítottak fel gettókat, és itt működtek a haláltáborok is, vagyis a népirtás áldozatainak, tanúinak és passzív közreműködőinek utódai találkoznak majd a múzeumban. A holokausztmúzeum létrehozására az első lépések az Orbán-kormány idején történtek: Visy Zsolt, a kultusztárca államtitkára 1998-ban bejelentette, hogy közalapítványt hoznak létre a múzeum megteremtése céljából, amit Stumpf István 2000 januárjában a stockholmi holokausztkonferencián megerősített. 2001. április 16-án tartották meg először a magyar parlamentben, illetve a középiskolákban a holokauszt-emléknapot. De csak 2002. március 19-én, az utolsó pillanatban határozott a Fidesz-kormány a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány létrehozásáról. A múzeum céljára a IX. kerületi Páva utcában álló, használaton kívüli zsinagógát jelölte ki. Orbánék óvatosságát az is indokolta, hogy amikor 1999 nyarán a miniszterelnök indítványozta az auschwitzi magyar holokausztkiállítás felújítását és átalakítását, hónapokig tartó botrány tört ki a baloldali sajtóban azután, hogy a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetségéhez eljuttatott, történelmileg problematikus szemléletű munkaanyagot máig azonosítatlan személyek kiszivárogtatták. 2002 áprilisa, a baloldal választási győzelme óta az MSZP-SZDSZ-koalíció feladata, hogy felépítse, berendezze és megnyissa a budapesti múzeumot, és végre konszenzust teremtsen a társadalom többségét alkotó bal- és jobboldaliak között a közelmúlt legnagyobb feszülségeket gerjesztő kérdéseiben. Bár a Medgyessy-kormány részéről érződik a törekvés, hogy megoldást szeretnének találni a nyitott kérdésekre, nem állíthatjuk, hogy a baloldalon teljes lenne a nézetazonosság. A Páva utcai építkezés meglehetősen lassan halad. Nem meglepő, hogy 2002 őszén újra felmerült az a távolról sem indokolatlan ötlet, hogy a Rumbach Sebestyén utcai, használaton kívüli és az Állami Vagyonügynökség tulajdonában lévő, szintén felújításra szoruló zsinagógában kellene felépíteni a múzeumot. Ez a helyszín építészetileg értékesebb és jobban megközelíthető, mint a Páva utca. Nem tudni, ki tehet arról, hogy a Ferencvárosban és nem a hajdani gettó területén, az idegenforgalmi vonzerőt jelentő "zsidónegyedben" kezdődött meg a múzeum építése. "Tordai Péter, a Mazsihisz elnöke szerint a kormány és a hitközség vezetői nem tudtak idejében megegyezni, hogy a Rumbach utcai épületet visszadják a múzeum céljára, pedig a hitközség vezetői szintén úgy gondolták, az lenne a legalkalmasabb helyszín", olvasható a Múlt és Jövő 2002/4-es számában, mely terjedelmes cikket szentel a vitának.

Viták a koncepcióról

De még a helyszín megváltoztatásánál és a Rumbach utcai épülethez kapcsolódó botrányos anyagi ügyeknél is nagyobb gondot jelent a holokausztmúzeum koncepciójának kialakítása, különös tekintettel arra, hogy a 2002 áprilisában felállt - és azóta megváltozott összetételű - kuratórium tagjai mindenekelőtt politikai és vallási személyiségek, illetve a támogatás felhasználását ellenőrző külföldiek, s a témával foglalkozó történészek kisebbségben vannak. Vámos Tibor, a kuratórium elnöke, akadémikus és holokauszttúlélő, a számítástechnika jeles tudósa egyértelműen az MSZP-hez kötődő közszereplő, akitől távol áll, hogy a közelmúltunk legkritikusabb kérdéseiben egyezségre jusson a mérsékelt jobboldallal. Úgy tűnik, ő azt szeretné, ha a baloldal úgyanúgy politizálna a felépítendő holokausztmúzeummal, mint a jobboldal a Terror Házával. Csakhogy a két intézményt mégsem lehet párhuzamba állítani, elsősorban a bűntettekért viselt felelősség miatt. A mai baloldal, illetve az MSZP visszautasíthatja, hogy szervezetileg köze lenne a Magyarországon az ötvenes években terroruralmat megvalósító MDP-hez, Rákosi pártjához, illetve az 1956 utáni megtorlást végző MSZMP-hez. De akkor milyen alapon lehet a mai jobbolodalt felelőssé tenni több mint félmillió zsidó deportálásért, meggyilkolásáért, melyre a II. világháború utolsó évében, háborús pszichózisban és a néptömegek évekig tartó, cinikus manipulálása után került sor? Nem megnyugtató a holokausztmúzeum koncepcióját alkotó történészek személye sem, ahogy az sem, mit mutasson be a kiállítás: az 1938 és 1945 közötti "szenvedéstörténetet", vagy pedig jelenítse meg az Auschwitzhoz vezető utat is? És mikortól kezdődjön a történet? "Be kell mutatni, mit vesztett Magyarország a holokauszt kapcsán, milyen gazdagságot adott ez az elűzött, elpusztított réteg az országnak. Tehát a Horn Emil kiállítási tervében szereplő "aranykort" ne hagyjuk ki. A történelem teljességét kell adni, tanulságot szolgáltatni több nemzedék számára oly módon, hogy kiderüljön, mi a jó és mi a rossz a társadalom számára" - mondta Vámos Tibor a történész-szakbizottság 2002. július 12-én tartott ülésén. A bizottság elnökének, Sipos Péternek is ez a véleménye, viszont az SZDSZ-hez közelebb álló Karsai László és Varga László az 1938-as, első zsidótörtvénnyel kezdené a kiállítást. A korlátozottan rendelkezésre álló hely miatt is vitatott koncepciót kialakító bizottság történész tagjai közül Sipos Péter és Tilkovszky Lóránt eddig mindenelőtt az 1938 utáni korszak politikai történetével foglalkozott, s csak Karsai László és Szita Szabolcs tanulmányozta a tömeges megsemmisítést, de annak is elősorban az 1944. március 19-e utáni periódusát. Tekintettel a holokausztnak az egyes országokhoz kötődő, illetve nemzetközi összefüggéseire, és arra hogy az 1919 és 1944 közötti periódus történetének számos vetületét még ma sem ismerjük kellő mélységben, nem megalapozatlan az a félelem, hogy a magyar holokauszt múzeuma, melynek 2004. április 16-ra tervezett megnyitási határidejét máris egy évvel eltolták, heves szakmai és politikai vitákat gerjeszt majd a magyar közvéleményben.

Pelle János - Heti Válasz