Az uniós pályázás lehetőségei és nehézségei
A Goodwill Pharma igazgatója cége sikertörténetén keresztül mutatta be az Európai Unió pályázati rendszerében rejlő lehetőségeket. Jójárt Ferenc az uniós pályázás nehézségeiről is beszélt.
Dátum: 2009-03-13 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:02:47.645194, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Unió pályázati rendszere sokat módosult az évek során, ám számos nehézséggel küzd még - fogalmazott Jójárt Ferenc. A vállalkozó kifejtette: ma gyakorlatilag mindenre lehet már pályázni, ha ki tudjuk használni a lehetőségeket. A klaszter-struktúra létrehozása elősegítette a kisebb vállalkozások versenyképességének megőrzését a multinacionális cégekkel szemben, felgyorsult az elbírálási mechanizmus, valamint a szerződéskötés is könnyebbé vált. Ezek mellett azonban a rendszernek számos hibája van: néha túl rövid ideig vannak nyitva a pályázatok, és a rendszer annyira túlbiztosított, hogy a pályázók a bankgarancia feltételeit alig tuják biztosítani. Nehézséget jelent továbbá, hogy a megnyert összegek forintban érkeznek, és így nem érnek annyit, mint a pályázat megírásakor. Ezzel a projektek sikere gyakran bizonytalanná válik.
A sikeres pályázáshoz elengedhetetlen, hogy ne adjuk fel céljainkat és tartsuk szem előtt stratégiai irányunkat - emelte ki végül Jójárt Ferenc.