Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki az ügynök?

Tarlós István, Csomós Miklós, György István és Németh Szilárd interpellációt nyújtott be Demszky Gáborhoz. Az interpelláció szövegét az alábbiakban szó szerint közöljük.


Dátum: 2009-03-13 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:02:48.404658, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Főpolgármester Úr!

Cserhalmi György, az egyik legnagyobb magyar színművész, 1989. március 15-én - pontosan 20 éve - a Magyar Televízió lépcsőjén olvasta fel a rendszerváltás 12 pontját. Akkor, abban a pillanatban, magyar emberek millióinak jelentett ez katartikus pillanatokat. A Heti Válasz legutóbbi számában Cserhalmi Györggyel készült egy interjú, amelyben a következők állnak:

"Kérdés: - Ügynökváddal is megkínálták, s csak nemrég derült ki, hogy nem ön, hanem Molnár Gál Péter jelentett Latinovits Zoltánról.

Cserhalmi György: - Demszky Gábor vitt egy ügynöklistát Göncz Árpádnak. Ezen ott volt Cserhalmi György. Hogy már az anyja neve meg a születési dátum sem stimmelt, nem zavarta őket, rajtahagyták. Az a pofátlanság az SZDSZ magatartásában, hogy egy ekkora bukta után annyi nem volt bennük, hogy bocsánatot kérjenek. Helyette fölajánlják a köztársasági érdemrend nem tudom milyen keresztjének akármilyen tagozatát. Az ember ilyenkor azt mondja: tőletek, sajnálom, nem tudom elfogadni."

A Fővárosi Közgyűlés Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót Budapest Díszpolgára címmel tüntetette ki. Ön azt üzente Kárpáti Györgynek, hogy ne vegye át a címet, mert ügynökvád gyanújába keveredett.

Idézet a Hírszerző írásából:

Hírszerző 2008. október 9.

"Demszky Gábor helyesnek tartaná, ha a többszörös vízipólós olimpiai bajnok Kárpáti György, aki szeptemberben Budapest díszpolgára lett, és akiről a héten kiderült, hogy együttműködött a kommunista rezsim állambiztonságával, nem venné át a díjat november 17-én. Demszky Gábor elmondta, hogy sajnálatosnak tartja a történteket, s az egykori rezsim ellenzéki megfigyeltjeként pedig "dühöt is érez". Demszky Gábor kijelentette: ha beigazolódik ez az általa a "Történeti Levéltár anyagai alapján bizonyíthatónak tűnő állítás" akkor ő helyesnek tartaná, ha Kárpáti György nem venné át az elismerést. "Az ő részéről ez csak egy gesztus, ha nem jön el és nem veszi át. Ha eljön, akkor természetesen átadom, kezet fogok vele, és magánemberként rosszul fogom érezni magam" - fűzte hozzá.

Kárpáti György nem vette át a díjat és bírósághoz fordult.

Idézet az Origo írásából:

Origo 2009. február 6.

"A Fővárosi Bíróság nem jogerős ítéletében helyreigazításra kötelezte a Hírszerzőt. A bíróság szerint a lap valótlanul azt a látszatot keltette, hogy Kárpáti György vízilabdázó együttműködött az előző rendszer állambiztonsági szolgálataival.

Helyreigazításra kötelezte a Fővárosi Bíróság nem jogerős elsőfokú ítéletében a Hírszerző hírportált, mert egy tavalyi cikkében valótlanul azt a látszatot keltette, hogy Kárpáti György vízilabdázó együttműködött az állambiztonsági szervekkel - közölte pénteken az MTI-vel Szalay Péter, Kárpáti ügyvédje.

Az ügyvéd szerint a valóság az, hogy Kárpáti György soha nem volt ügynök. A háromszoros olimpiai vízilabdázóról tavaly októberben közölte a hírportál, hogy mintegy negyedszázadon át, 1962 decemberétől egészen 1987 nyaráig együttműködött a pártállami titkosszolgálattal. A sportoló még aznap az MTI-nek úgy nyilatkozott: nem igaz, amit a honlap állít és pert indít."

Tisztelt Főpolgármester Úr!

Milyen bizonyítékai vannak, voltak Cserhalmi György ügynöki tevékenységével kapcsolatban?

Milyen bizonyítékai vannak, voltak Kárpáti György ügynöki tevékenységével kapcsolatban?

Ha nincsenek bizonyítékai Cserhalmi György ügynöki tevékenységével kapcsolatban, mikor kíván a nagy nyilvánosság előtt bocsánatot kérni tőle?

Ha nincsenek bizonyítékai Kárpáti György ügynöki tevékenységével kapcsolatban, mikor kíván a nagy nyilvánosság előtt bocsánatot kérni tőle?

Honnan, kiktől szerezte, vagy kapta azt a listát, amelyet átadott Göncz Árpádnak?

Mikor adta át ezt a listát és milyen célból?

Hogyan győződött meg ennek hitelességéről?

Március 15. ünnepére készülve, kérjük válaszoljon őszintén a következő kérdésre:

Részt vett-e eddigi életében olyan rendezvényen, ahol vörös kokárdát viselt a nemzeti kokárda helyett?

Ha igen, érte-e a vörös kokárda viselése miatt valamilyen retorzió?

Ha érte retorzió mi volt ez, és mivel indokolták?

Bocsánatot kért-e emiatt valaha, megbánta-e ezt a tettét?

És végül:

Érez-e szégyent és lelkiismeret-furdalást Cserhalmi György és Kárpáti György vádolásában játszott szerepe miatt?

Tarlós István frakcióvezető

Csomós Miklós frakcióvezető-helyettes

György István frakcióvezető-helyettes

Németh Szilárd képviselő

Kapcsolódó elemek