Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mintha a régi szocializmusba mennénk vissza

Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda Kft. ügyvezető igazgatója felszólalásában úgy vélte, Magyarország nem teljesen élt az unió nyújtotta lehetőséggel, hiszen csak 230-250 milliárd forintot hívott le a 2007-2013 között hazánkat illető 8-9 ezer milliárd forintból.


Dátum: 2009-03-13 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130520
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:02:49.285312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta ugyanakkor azt is, nem csak a fontos, hogy "lejön-e a pénz", hanem az is, hogy jó helyre menjen, ám ebben még van tanulni valónk.

Essősy szerint örök kérdés az önkormányzatok és vállalatok közötti forrásmegosztás aránya, azonban mégis úgy vélte, hogy a gazdasági válság idején elsősorban a termelő ágazatok, vagyis a vállalati szféra felé kellene inkább átcsoportosítani.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a közreműködő szervezetek hozzáállását bírálva azt mondta, hiányzik részükről a szolgáltató jelleg: "mintha a régi szocializmusba mennénk vissza".

Essősy a kormány adóemelési szándékát bírálva arra hívta fel a figyelmet, hogy az áfa 20-ról 23 százalékra történő emeléséből "még óriási problémák lehetnek", mert ez az öt százalékos önkormányzati önrész 60 százalékos növekedését jelenti.

Kapcsolódó elemek