Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Értékes magyar könyveket loptak el a kolozsvári egyetemről

Több száz értékes könyv tűnt el a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának magyar tanszéki könyvtárából - írta pénteken a Krónika című erdélyi napilap.


Dátum: 2003-04-11 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9201
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:09.217312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közel 40 ezer kötetből álló könyvtár példányainak eltűnését már korábban felfedezték a tanárok. Értesítették a rendőrséget, ennek ellenére a lopások a március végén indított rendőrségi nyomozás megkezdése után is folytatódtak.

Péntek János, a nyelvészeti tanszék vezetője elmondta, hogy a Nyugat eredeti kiadásának teljes kollekciójából csak hat kötet maradt, a többi 25-26 kötetet elvitték. Az eltűnt könyvek lajstromát szaporítja az Erdélyi Szépmíves Céh korabeli kiadásainak egész sora, és akadnak a listán a XIX. században kiadott könyvek is. A tanszék vezetői jelenleg szakértők bevonásával próbálják megállapítani az ellopott művek értékét.

Az is lehet, hogy a tettesek megrendelésre loptak, és a könyvek már kint is vannak Magyarországon - tette hozzá Péntek János. Tény, hogy ezeket a könyveket magyar nyelvterületen, elsősorban Magyarországon lehet jó áron eladni.

A lap szerint a lopássorozat egyik következménye az lehet, hogy biztonsági okokból felszámolják a magyar tanszék könyvtárának önállóságát. A kolozsvári egyetemen kizárólag ez a tanszék rendelkezik önálló könyvtárral.

Doru Radosav, az egyetem központi könyvtárának igazgatója elmondta, hogy annak idején nehéz helyzetbe került a könyvtár önállósága körül folyó vitában. Egyrészt a magyar oktatók tiltakoztak a magyar és a román nyelvű könyvtárak összeolvasztása ellen, másrészt a román nacionalista erők ellenezték az önálló magyar könyvtárat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek