Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

33,5 milliárd forint pluszpénz a rendőrségnek

A Fidesz a költségvetési törvény módosításával 33,5 milliárd forint többlettámogatást adna a rendőrségnek, a párt törvényjavaslatot is készül benyújtani a büntetőeljárások felgyorsítása érdekében, valamint ismét beterjeszti a "három csapás" néven ismert törvénymódosító javaslatot. Erről Lázár János az Országgyűlés rendészeti bizottságának elnöke beszélt a grémium ülését követő sajtótájékoztatón.


Dátum: 2009-03-13 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:02:52.187699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: 33,5 milliárd forint pluszpénz a rendőrségnek (Lázár János)

Lázár János közölte: hamarosan az Országgyűlés elé terjesztik Répássy Róbert fideszes képviselő büntetőeljárási törvényre vonatkozó törvénymódosító indítványát is.

Hozzátette: a rendészeti bizottság jövő szerdai ülésén kezdeményezik, hogy a bizottság tárgyaljon a Büntető törvénykönyv (Btk.) szigorításáról, és javasolja újra az Országgyűlésnek a "három csapás" törvényjavaslat napirendre vételét.

Lázár János szerint az említett változtatásokra azért van szükség, mert a rendőrséget illetően most "teljes a káosz", ami a kormány kudarca is, mert nem képes garantálni a testület alapvető működési feltételeit.

Az elmúlt időszak súlyos bűncselekményeire utalva azt mondta, hogy a rendőrség körül "valami abszolút nincs rendben", "teljes a káosz", a rendőrség felügyelete nem működik, vagyis a kormány nem hajtja végre azokat a feladatokat, amiket az alkotmány és a rendőrségi törvény ír elő.

A brutális bűncselekmények azt mutatják, hogy a kormány képtelen megteremteni Magyarországon a közbiztonságot, és nem tudja az emberek számára a védelem jogát garantálni - hangsúlyozta a képviselő.

Emlékeztetett, hogy az elmúlt években "nem történt érdemi változás" azonkívül, hogy hétezer rendőr hagyta el a pályát és jelentősen csökkentek azok a források, amiből a rendőrség gazdálkodhat.

"A veszprémi és tatárszentgyörgyi brutális gyilkosságok óta az erőszakos bűncselekmények zsinórban követik egymást, heti rendszerességgel, tucatszámra követnek el postarablásokat, személy elleni erőszakot, miközben a kormány csak szövegel, dumál és érdemi intézkedések nem történnek" - mutatott rá.

Lázár János ezzel kapcsolatban felidézte: 2008 év vége óta hirdeti a kormány, hogy beterjeszti az új Btk.-t a parlament elé, egy hónapja Draskovics Tibor miniszter pedig azt ígérte, hogy szigorú Btk.-módosítást terjeszt az Országgyűlés elé.

A honatya szerint az is "szemenszedett hazugság", hogy a kormány 1800 új rendőrt küld az utcákra, valójában nem erősödött a rendőrség köztéri jelenléte.

Kitért rá, hogy az ágazati zárolások érintették az igazságügyi és rendészeti tárcát is, nemhogy több pénzt kapott volna a rendőrség, hanem ellenkezőleg: mintegy 8 milliárd forintot zároltak a minisztérium költségvetési pénzeiből.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2137, 'source_type': 'media', 'source_id': 2631, 'target_type': 'article', 'target_id': 88301, 'relation_type': 'describes'}