Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány: Negatív növekedés


Dátum: 2009-03-14 09:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130541
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:02:56.178688, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök kifejtette: amint elkezd talpra állni az amerikai gazdaság - ami legkorábban 2009 őszén várható - nyolc-tíz hónapon belül már Európában, illetve hazánkban is érezhetőek lesznek a pozitív hatások. Tehát még szűk másfél évre biztosan számítani kell.

Mint mondta, a mostani számítások szerint 3,5 százalékos negatív növekedés várható a magyar gazdaságban. Igaz, léteznek olyan elemzések is, amelyek ennél rosszabb eredményt jósolnak - tette hozzá. Közölte: folyamatosan figyelemmel követik az eseményeket és ha szükséges, intézkedéseket hoznak.

Kapcsolódó elemek