Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz ismét benyújtja javaslatát a távhőáfa csökkentésére

A Fidesz a jövő héten ismét benyújtja a parlamentnek a távhőáfa csökkentésére vonatkozó javaslatát, az öt százalékos áfatartalom elfogadása esetén havi 4500 forintot spórolhatnának meg a családok - mondta László Tamás, a párt lakótelepi munkacsoportjának vezetője szombaton sajtótájékoztatón.


Dátum: 2009-03-14 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:02:58.346385, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A Fidesz ismét benyújtja javaslatát a távhőáfa csökkentésére (László Tamás)

A Fidesz a jövő héten ismét benyújtja a parlamentnek a távhőáfa csökkentésére vonatkozó javaslatát, az öt százalékos áfatartalom elfogadása esetén havi 4500 forintot spórolhatnának meg a családok - mondta László Tamás, a párt lakótelepi munkacsoportjának vezetője szombaton sajtótájékoztatón.

László Tamás a távhőár mérséklésének szükségességét azzal indokolta, hogy az emberek már nem tudják fizetni a megnövekedett díjakat, illetve óriási leválási hullámot és így a távhőrendszer összeomlását eredményezné, ha nem sikerülne csökkenteni a gáz és távhő közötti versenyhátrányt.

A politikus annak kapcsán, hogy a kormányzat a gáz árának alakulásához kötné a kompenzáció mértékét azt mondta, hogy a kormány újra kommunikációs trükköket dobott be az egyenes beszéd helyett és ismételten csúnyán átveri az embereket, akiknek a gázárkompenzáció csökkentése újabb tehernövekedést jelent.

"A gázárnövekedések bejelentésekor rendszeresen hazug módon a világpiaci áremelkedésre hivatkoztak, a mostani kormánydöntéssel pedig már jó előre biztosították, hogy a világpiaci ár csökkenése ne a családoknak jelentsen könnyebbséget, hanem a kormány nyelje le a felszabaduló pénzt" - jegyezte meg.

László Tamás ugyanakkor emlékeztetett: 2002 óta már tizenegyszer emelkedett a gáz ára, az energiaárak 1989 óta hatvanháromszorosára növekedtek, tavaly pedig négyszer drágította a kormány a távhődíjat.

Közlése szerint 2006-ban még 208 milliárd forint jutott a gáz és távhő kompenzációra, egy évvel később már csak 112 milliárd, tavaly 82 milliárd, s idén már csupán 60 milliárd forintot biztosít a kormány a rászorulóknak.

A távhő árának növekedése miatt a panellakásokban élő mintegy 2 millió embernek 22-25 százalékkal kell többet fizetni a mostani télen, mint egy évvel ezelőtt - mutatott rá a politikus, aki szerint ez azért is aggasztó, mert a lakótelepeken élők közel kétharmadát "beszorult, nehéz sorsú" családok teszik ki.

Ez a kormány a reménytelenséget jelenti Magyarország számára, mert mindig csak elvesz az emberektől, még akkor is ha adhatna - hangsúlyozta László Tamás.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1560, 'source_type': 'media', 'source_id': 2642, 'target_type': 'article', 'target_id': 88305, 'relation_type': 'describes'}