Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Putyin-Chirac-Shröder csúcstalálkozó

Az iraki helyzetről és a háború utáni rendezésről, illetve újjáépítésről tárgyal pénteken Szentpétervárott Vlagyimir Putyin orosz és Jacques Chirac francia elnök, valamint Gerhard Schröder német kancellár.


Dátum: 2003-04-11 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9203
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:09.911719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az orosz sajtóban George W. Bush amerikai elnök és Tony Blair brit kormányfő hét eleji belfasti találkozója "ellen-csúcsának" nevezett megbeszélésen az iraki háborút ellenző három vezető megfigyelők szerint demonstratívan kiáll az ENSZ kulcsszerepe mellett az iraki rendezésben. A hét elején valószínűnek tűnt Kofi Annan részvétele is a szentpétervári találkozón, de az ENSZ főtitkára egy héttel elhalasztotta európai körútját.

Putyin először Schröderrel találkozik a Néva-parti városban, majd a két politikus közösen vesz részt a Siemens vállalat szentpétervári jelenlétének 150. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepségen és a "Pétervári párbeszéd" elnevezésű orosz-német fórumon. Az esti órákban Putyin Chirac-kal folytat megbeszélést, majd hármas eszmecserét tartanak. Szombaton Putyin, Chirac és Schröder is felszólal a "Béke, biztonság és nemzetközi jog - pillantás a jövőbe" című konferencián.

Orosz sajtóvélemények szerint az iraki harci cselekmények látható befejeződésével párhuzamosan nő a bizalmatlanság Párizs, Berlin és Moszkva között, hogy a tengely valamelyik tagja különalkut köt Washingtonnal és Londonnal az iraki újjáépítésben való részvételért. Orosz megfigyelők a héten elsősorban Dominique de Villepin francia külügyminiszter nyilatkozataiból éreztek ki ilyen szándékot.

Gennagyij Szeleznyov, az orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma elnöke pénteken éles hangon ítélte el azt az amerikai javaslatot, hogy írják le a Moszkva, Párizs és Berlin felé fennálló iraki államadósságot. A politikus szavai szerint Irak nem az Egyesült Államok 51. tagállama, ezért ilyen kérdésekben csak a törvényes iraki kormány dönthet. Szeleznyov úgy vélte, hogy Washingtonnak kellene 2 milliárd dolláros kártérítést fizetnie Moszkvának, orosz cégeknek a háború miatt meghiúsult iraki szerződései fejében.

Bagdad 8 milliárd dollárral tartozik Moszkvának, javarészt az egykori Szovjetunió fegyverszállításaiért az iraki-iráni háború időszakában. Az iraki ellenzék meghatározó szervezete, az Iraki Nemzeti Kongresszus (INC) egyik vezetője úgy nyilatkozott a héten az orosz sajtóban, hogy az új iraki vezetés nem fog törleszteni sem az oroszoknak, sem a franciáknak, sem a németeknek. Szavai szerint ezek az országok Szaddám Huszein iraki diktátornak szállítottak fegyvereket - ezért vele is kell elszámolniuk. Moszkvában az adósság kérdésénél fontosabbnak tartják az orosz vállalatok iraki érdekeltségeit, mindenek előtt a kőolajtársaságok koncessziós szerződéseit, mivel Bagdad 15 éve amúgy sem törlesztett egy centet sem adósságából. Iraki ellenzéki vezetők a Szaddám-rezsim orosz és francia cégekkel kötött szerződéseinek felülvizsgálatát ígérik, de hivatalosan nem hangzott el olyan nyilatkozat, hogy automatikusan fel is bontják azokat. Tavaly év végén - megfigyelők szerint a politikai nyomásgyakorlás eszközeként - Bagdad felmondta a koncessziós szerződést az orosz Lukoillal a nyugat-kurnai olajmező kiaknázásáról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek