Ünnepi megemlékezés a Győr-Moson-Sopron megyei Szárföldön
Ezrek szavalják ezekben a napokban a Nemzeti dalt. Ezrek mondják ki Petőfi nagyszerű mondatát: "Talpra magyar, hí a haza!" És nagyon sokan lesznek ezen az ünnepen, akik a valóságban vagy gondolatban mindenképpen hozzáteszik: "a haza veszélyben van", hiszen látják, "miként áll a hon" - mondta ünnepi beszédében Firtl Mátyás, megyei alelnök a Szárföldön tartott ünnepségen.
Dátum: 2009-03-15 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:03:10.217768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szárföldön a nemzeti ünnephez és a hősök áldozatához méltó módon, a helyi templomban tartott szentmisével vette kezdetét az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc évfordulójának ünnepsége.
A szentmisén a település képviselőtestületével együtt részt vett Firtl Mátyás, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat alelnöke, országgyűlési képviselő és Horváth Ferenc a település polgármestere.
Ezt követően az ünnepre összegyűlt szárföldiek fáklyás menettel vonultak a Petőfi térre, ahol felemelő ünnepségen idézték fel az 1848. március 15-i, majd az azt követő forradalmi eseményeket. A helyieket Horváth Ferenc, a település polgármestere köszöntötte, ünnepi beszédet Firtl Mátyás alelnök, országgyűlési képviselő mondott.
Az ünnepség a helyi fiatalok és a népdalkör műsorával folytatódott, majd annak zárásaként az ünnepségen résztvevők elhelyezték a megemlékezés és tiszteletadás koszorúit az emlékpark Petőfi-emlékművénél.
* * *
Firtl Mátyás beszéde:
,,Uraim! A haza veszélyben van!"
Tisztelt Ünneplők! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Szárföldiek!
,,A haza veszélyben van!" - hangzottak Kossuth Lajos dörgedelmes szavai 1848. július 11-én a képviselőházban a haderő megajánlása ügyében. ,,Uraim! A haza veszélyben van!" - mondta Kossuth, majd így folytatta: "(...).. Önök látják, miként áll a hon. (...)"
Tisztelt Szárföldiek!
A nemzet mai ünnepén a március 15-i nap történéseit szerte a világban ezer és ezer településein idézik fel. Ezrek szavalják ezekben a napokban a Nemzeti dalt. Ezrek mondják ki Petőfi nagyszerű mondatát: ,,Talpra magyar, hí a haza!" És nagyon sokan lesznek ezen az ünnepen, akik a valóságban, vagy gondolatban mindenképpen hozzáteszik: ,,a haza veszélyben van", hiszen látják, ,,miként áll a hon".
Tisztelt Ünneplő Közösség!
A nemzet nagy ünnepe, az 1848-as forradalom és szabadságharc egyetlen egy szent üggyé forrasztotta a szabadságban és az önrendelkezésben kifejezett akaratot a nemzet, az ország, a haza, a jövő közös érdekében. ,,Talpra magyar!" - hívott mindenkit harcba Petőfi felkiáltása. Azt követően pedig, felolvastatott a 12 pont.
És négy hónappal később elhangzott Kossuth dörgedelme az országgyűlésben: Uraim, a haza veszélyben van! Akkori elődeink jobban tudták, mint néhány évtizeddel későbbi utódaik és a maiak, hogy a valódi veszélyt az idegen érdek szerinti cselekvés jelenti. "A magyar nemzet alkotmányos trónjáról, a nemzet nélkül senki sem rendelkezhetik" - szögezte le 1849. április 19-én a Debrecenben elfogadott függetlenségi nyilatkozat.
Tisztelt Ünneplők!
Az ünnepek alkalmával olyan tettekre, eseményekre emlékezünk, amelyek jövőnkre építve változtatták meg az egész magyarság, az egész nemzet életét. Olyan tettekre, amelyek alapvetően alakították sorsát közösségünknek. Ezek a tettek: Szent István államalapítása, 1848 forradalma és 1956. Ezek azok a zsinórmértékei történelmünknek, azaz olyan erkölcsi követelményeket elénk állító események, amelyhez jelenünket, tetteinket, magunkat mérnünk kell.
Tisztelt Szárföldiek!
Március 15-e a Nemzeti dallal, a 12 ponttal, Kossuthnak az országgyűlésben elhangzott beszédeivel, a függetlenségi nyilatkozat gondolataival méri meg jelenünket, mér meg minket ma. Megméri közösségeinket. Megméri vezetőinket.
Ma igazán az 1848-as eszmék beteljesedését lenne jó együtt ünnepelni, méltóságteljes, vidám megemlékezéseken. Csakhogy, 161 év elteltével a mai magyar valóságra a Kossuth kiáltása érvényes: Uraim! A haza veszélyben van!
Uraim, a haza veszélyben van ott, ahol a vezetők félnek a nemzeti ünneptől. Hölgyeim és Uraim, a haza veszélyben van ott, ahol a vezetőket védeni kell az emberektől a közös ünnepen! A haza veszélyben van ott, ahol az ünnep nem a haza fölemelkedéséről szól. A haza veszélyben van, ott, ahol az idegen érdek szerinti cselekvés előre valóbb a hazában élő emberek érdekeinél.
Kossuth kiáltása egyben kérdés is: mi a haza? A haza az a hely, ahol otthon érzem magam, ahol otthonom, megélhetésem, munkám van, ahol jövőt látok a gyermekeimnek unokáimnak, ahol tisztességes munkával tisztességesen megélhetést tudok biztosítani családomnak, ahol elesettségemben van kire számítanom. És mi a veszély? Az, amikor az emberek egyéni élete a létalapjaiban rendül meg, amikor munkája, megélhetése válik bizonytalanná, amikor a rengeteg felhalmozott államadósság ellenére sem az önkormányzatoknak, sem az egészségügyi, sem a szociális célokra, betegeire, elesettjeire, iskolákra, meg kultúrára kiváltképpen nem jut pénz. Amikor az ország sorsával együtt bizonytalan az egyén sorsa. A jövőtelenség, a jövő nélküliség érzete.
Az 1848-as forradalomnak köszönhetően 1849 júliusában minden készen állt egy modern Magyarország működéséhez, sőt európai viszonylatban a legmodernebb állam működéséhez. Ma, 2009-ben a rendszerváltás után két évtizeddel hol tartunk, tisztelt Hölgyeim és Uraim? Ott, hogy: ,,A haza veszélyben van!" A legnagyobb tragédia, pedig az, hogy saját vezetői sodorták a veszélybe.
Tisztelt Szárföldiek!
Ha jelenünket 1848-hoz mérjük, akkor azt kellene mondanunk, hogy 1848-hoz hasonlóan ma olyan erőtérben éljük életünket, amelyben minden a változást akarja. Erőteret mondtam, de mára már odajutott Magyarország, hogy sokkal erőtlenebb annál, mint amilyen a rendszerváltást követően bármikor is volt. Nincs erőtér, hanem a nemzet és a hatalomhoz görcsösen ragaszkodó vezetői között légüres tér van. Ma abban az állapotban vagyunk, amikor már a léterőnk van veszélyben.
Gazdaságunk, oktatásunk, egészségügyünk, nyugdíjrendszerünk, vállalkozásaink, pénzünk, munkahelyünk, gyermekeink jövője ma már nem reformokon múlik - mint 1848 előtt -, hanem gyökeres és azonnali változáson. Azon, hogy a világban bekövetkezett változásokhoz képest, mi magunk képesek vagyunk-e időben cselekedni, akkor, amikor érezzük, látjuk, hogy átalakulnak az évtizedes szerkezetek, amikor újra kell fogalmazni és alkotni céljainkat, lehetőségeinket, jövőnket?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az 1848-as forradalmat és szabadságharcot megelőző reformkor a változtatás jegyében zajlott, ma pedig itt, miránk a változtathatatlanság szelleme nehezedik. 1848 üzenete az, hogy a mi magunk lehetőségeit mi magunk teremtjük, a változásról is mi magunk dönthetünk. 1848 ünnepe megmér: alkalmasak vagyunk-e, kellőképpen felkészültek vagyunk-e a feladatra? Kellőképpen aktívak és rátermettek-e vagyunk-e arra, hogy a saját érdekeink, a gyermekeink és unokáink jövője érdekében az elmúlt hét évhez hasonlóan ne hagyjuk szembehazudni magunkat a hatalom által? Erős Magyarország nélkül nincsenek erős települések, és nincs erős ember sem. A 7 éve beindult, és azóta folyamatos erkölcsi, gazdasági hanyatlásnak és romlásnak egy új kormány, egy új irány vethet véget. Közös mély, erkölcsi megújulásra van szüksége az országnak.
Tisztelt Egybegyűltek!
S ha már a rendszerváltást is megméri március 15-e, akkor egy 1989-ben megjelent, korabeli tudósítást idézek:
,,Sortűz nem dördült, vér nem folyt Pest utcáin. Egy pöccintés elég volt: felemelte szavát a nemzet, csak meglendültek az öklök s a korhadt rend kártyavárként omlott össze. Akiknek érdekük lett volna védeni a belülről szétrohadt társadalmi rendszert, azok is hallgattak. Korcs társadalomnak korcsok a vezetői, a hivatalnokai, lakájai. A hatalom urai reszketni méltóztattak, s ahogy tudták, mentették irhájukat. Az ostobák szipákoltak, a gazemberek összeharácsolt vagyonkájukat menekítették, az okosabbja tudta: törvénytelen, népellenes, hazug uralmuk véget ért. Legjobban még akkor járnak, ha báránybőrbe bújnak és felajánlják szolgálataikat az új rendnek." - eddig az idézet.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
20. év telt el azóta.
Tényleg, a ,,törvénytelen, népellenes, hazug uralmuk véget ért?" Uraim! A haza veszélyben van! - üzeni Kossuth. ,,Talpra magyar!" - szól 1848-hoz hasonlóan ma is a Nemzeti dal.