Rubik Ernő Esztergom díszpolgára
Díszpolgári címmel tüntette ki az esztergomi képviselő-testület március 15-i ünnepi ülésén Rubik Ernőt - írta hétfői számában a Komárom-Esztergom Megyei Hírlap.
Dátum: 2009-03-16 10:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130614
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:03:19.603852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület Esztergom anyagi, szellemi és erkölcsi értékeinek gazdagításának elismeréséért adományozta a kitüntetést. Rubik Ernő édesapja tervezőként az esztergomi repülőgép-gyárban dolgozott.
Rubik Ernő nevéhez olyan logikai játékok megalkotása fűződik, mint az 1975-ben megjelent és világszerte népszerű Rubik-kocka, illetve a Kígyó és a Bűvös négyzet - írta a lap.