Radioaktív gázszivárgás a Paksi Atomerőműben
Radioaktív gáz megjelenése miatt felfüggesztették a Paksi Atomerőműben a 2. számú blokk reaktorának karbantartási munkálatait pénteken - közölte Kováts Balázs, az erőmű tájékoztató- és látogató központjának vezetője.
Dátum: 2003-04-11 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:10.500165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta: a gáz megjelenését ellenőrző műszerek jelezték a reaktorcsarnokban, az éjszakai órákban; az anyag aktivitása reggelre jelentősen csökkent.
Az eddigi vizsgálatok szerint a radioaktív gáz valószínűleg a reaktor mellé telepített tisztítórendszerből származik, és ez a rendszerben lévő, 30 darab fűtőanyagköteg valamelyikének kismértékű tömörtelenségére utal.
Kováts Balázs magyarázata szerint az urániumtabletták zárt, 1 centiméter átmérőjű csövecskékben vannak elhelyezve, ha ezek burkolata nem zár tömören, akkor a bennük felgyülemlett gázok kikerülhetnek.
Jelenleg folyik a tisztítórendszer ellenőrzése, majd sor kerül a kazetták egyenkénti vizsgálatára is.
Kováts Balázs utalt rá, hogy a blokknál március 28. óta a szokásos évi karbantartás folyik. A reaktor üres, az összes nukleáris fűtőanyag a mellette lévő úgynevezett pihentető medencében, víz alatt van.
A karbantartást kihasználva a fűtőanyag-kazetták egy részét tisztítási eljárásnak vetik alá, hogy alkalmasak legyenek a további hatékony, üzemszerű felhasználásra.
Kováts Balázs hangsúlyozta, hogy a légnemű szennyezés elsősorban a 2. blokk jól behatárolható, szűk területére koncentrálódik, ezért sem az erőműben, sem annak környékén nincs szükség vészhelyzeti intézkedésekre.
Megjegyezte: az erőmű szellőzőrendszerén keresztül ellenőrzött módon a környezetbe is kikerülhetnek gázok, de ezek mennyisége és aktivitása olyan mértékű, hogy sem az erőmű területén, sem annak körzetében a környezetellenőrző mérések változást nem mutatnak.
A tájékoztató központ vezetője beszámolt arról is, hogy a részvénytársaság vezetése az eseményről az erre a célra kiépített csoportos SMS-küldő rendszeren tájékoztatta az erőmű 30 kilométeres körzetében található települések polgármestereit.
A folyamatban lévő vizsgálat eredményeiről később újabb közleményt adnak ki.
MTI - fidesz.hu