Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarázatot kell követelni a román féltől!

Diplomáciai lépéseket sürget a Fidesz Sólyom László államfő március 14-i erdélyi látogatása kapcsán történtek miatt.


Dátum: 2009-03-16 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:03:22.802536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A román hatóságok pénteken indoklás nélkül visszavonták a magyar köztársasági elnök számára kiadott marosvásárhelyi leszállási engedélyt. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke szerint az incidensért a Gyurcsány-kormány súlytalan külpolitikája is felelős.

"Magyarázatot kell követelni a román féltől. Ha egyszer a magyar diplomácia gyengének mutatkozik, akkor ne csodálkozzunk, hogy a másik irányból is érkeznek a pofonok" - fogalmazott a Lánchíd Rádiónak Németh Zsolt. Megjegyezte ugyanakkor, hogy volt pozitív hatása is ennek a román diplomáciai provokációnak: páratlan egységbe tömörítette az erdélyi magyarságot, együtt ünnepelt Markó Béla és Tőkés László.

Kapcsolódó elemek