Népirtással vádolják a szövetségeseket
Irak pekingi nagykövete pénteken "népirtással" vádolta az Egyesült Államok vezette szövetséget, és kijelentette: hamarosan kezdetét veszi Irakban a népi ellenállás.
Dátum: 2003-04-11 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:12.023117, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Muvaffak Alani nagykövet egy hongkongi kábeltelevíziónak adott interjúban úgy vélekedett, hogy a szövetségeseket fogadó ujjongó irakiakról készült felvételeket megrendezték, és azok, akik ledöntötték Szaddám Huszein elnök szobrait, "nem képviselik az iraki nép egészét".
A diplomata aggodalmát fejezte ki, miszerint a szövetségesek "népirtást" hajtanak végre Irakban azáltal, hogy a polgári lakosságot bombázzák, és mindent lerombolnak.
Alani leszögezte: a pekingi nagykövetség továbbra is Szaddám Huszein kormányát képviseli. Szerinte korai még a rendszer végét jósolni. "Irak népe soha nem tűri el, hogy idegenek foglalják el földjét - mondta -, hamarosan megkezdődik Irakban a népi ellenállás."
Arról nem szólt a nagykövet, hogy kapott-e mostanában bármilyen utasítást Bagdadból - jegyezte meg az AP hírügynökség.
MTI - fidesz.hu