Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vetkőztették és megalázták a Gyurcsányt bírálókat


Dátum: 2009-03-17 10:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:03:42.177141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megalázás. Meztelenre vetkőztették és megmotozták a rendőrök a Gyorskocsi utcai őrszobán azt a két fiatalembert, akiket a nemzeti ünnepen azért állítottak elő a Kossuth téren, mert Gyurcsány Ferencet bírálták.

Hernády Zsolt történész és Rosdy Tamás ügyvéd a hírTV Rájátszás című műsorában elmondták: 7 órán keresztül hozzátartozóikat sem értesíthették arról, hogy hol vannak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyébként 50 ezer forintra büntette őket, amiért a miniszterelnök lemondását követelték a zászlófelvonás alatt. A nemzeti ünnepen történt túlkapásokról írásban vár magyarázatot az országos rendőr-főkapitánytól Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság fideszes elnöke.

Kapcsolódó elemek