4-es metró: újabb ultimátum pluszmilliárdokért
Újabb ultimátummal fenyeget a 4-es metró alagútját fúró cégcsoport; ha nem kapnak egy hónapon belül további 30 milliárd forintot a pluszmunkákra, felbontják a szerződést. A DBR Metró Projekt Igazgatóságnál nem nyilatkoznak, mert az rontaná tárgyalási pozíciójukat.
Dátum: 2009-03-17 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130687
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:03:43.754109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Újból milliárdos többletköltség-igényt jelentett be a 4-es metró alagútját fúró Bamco konzorcium. A lap úgy tudja, a cégcsoport nagyjából 110 millió eurót, azaz több mint 30 milliárd forintot követel pluszmunkákért. Információik szerint a kivitelező ultimátumot adott a DBR Metró Projekt Igazgatóságnak; ha egy hónapon belül nem kapják meg a pluszpénzt, akkor szerződést bontanak.
A DBR hónapok óta folyamatosan tárgyal a Bamcoval, folyamatosan vizsgálva a többletköveteléseket. A tárgyalások befejezéséig az adófizetők érdekeinek védelme és tárgyalási pozíciójának megőrzése érdekében nem nyilatkozik - tudatta a lappal a metró projektigazgatóság.
A Bamco miatt tavaly már többször voltak fennakadások a metróépítésben. Tavaly augusztusban a hatóság állíttatta le a munkákat, mert a cégcsoport nem engedélyeztetett és építtetett meg időre a Gellért térnél az alagutak közötti összekötést, a papírok beszerzéséig a hatóság kényszerpihenőre küldte volna a fúrópajzsokat.
A cég azonban erre fittyet hányt, feketén fúrt tovább, amiért egymilliós büntetést szabott ki a hatóság.
Tavaly szeptemberben ismét leállt a munka; a Bamco ugyanis a szerinte pluszmunkának minősülő feladatokért a szerződéses áron felül további 35 milliárd forintot követelt. Mivel a DBR Metró Projekt Igazgatóság ezt vitatta, a kivitelező egyoldalúan leállt a munkákkal.
Egyheti alkudozás után a DBR végül kifizetett 3 milliárdot, decemberre pedig a hatóság is kapta a Gellért térrel kapcsolatos, hiányzó engedélyt, így a munka - a karácsonyi szabadságok után - újra indulhatott.