Levél az országos rendőrfőkapitánynak
Számos rendőri intézkedés indokoltsága még a fennálló, részben alkotmányos aggályokat felvető törvények alapján is megkérdőjelezhető - fogalmazott nyílt levelében Balog Zoltán a március 15-i események kapcsán.
Dátum: 2009-03-17 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:03:45.942118, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A sajtó híradásaiból, illetve saját tapasztalataim révén számos olyan rendőri intézkedésről értesültem, amelyek indokoltsága még a fennálló, részben alkotmányos aggályokat felvető törvények alapján is megkérdőjelezhető" - írja a politikus.
Balog Zoltán többek között arra vár választ Bencze Józseftől, hogy miért kellett ilyen nagy biztonsági zónával körbevenni a Kossuth teret. Hozzátette: az ünnepélyes zászlófelvonás helyszínét úgy zárták le, hogy a rendezvényen részt venni szándékozók nem tudták megközelíteni a teret.
A képviselő kérdésként vetette fel azt is, hogy mi indokolta annak a két férfinak az előállítását, akiknél üres tojástartó, illetve egy "Sztálin élete" című könyv volt. Utóbbit, aki nemtetszésének is hangot adott a helyszínen, a politikus szerint súlyos rendőri visszaélések érték az előállítása során. A férfit a kerületi rendőrkapitányság 50 ezer forint pénzbírsággal sújtotta.
A honatya kifogásolta azt is, hogy szabálysértési eljárás indult az ellen a két fiatalember ellen, akik "Felelős Kormányt Buda-Pesten" feliratú transzparenst tartottak fel az egyik ünnepi rendezvényen.
Kérdéseket fogalmazott meg a képviselő a Nemzeti Múzeumnál megrendezett ünnepség beléptetésével kapcsolatban is. Arra kíváncsi, hogy mennyibe került a biztosítás, amelyet magáncégekkel végeztettek, továbbá, hogy miért nem tudta ezt a feladatot a rendőrség ellátni. A Fővárosi Önkormányzat rendezvényével kapcsolatban a rendőrség vezetőjétől Balog Zoltán azt kérdezte, hogy miért volt szükség kényszerintézkedésekre, amikor az esemény már véget ért és az érintettek szerinte nem tanúsítottak olyan magatartást, amely rendbontásra vagy annak előkészületére utaltak volna.
A rendőrség több gyülekezési bejelentést elutasított, amelyek közül idő hiányában nem mindegyik kerülhetett a bíróságok elé. Balog Zoltán a tiltások indokát szeretné megtudni.
Kifogásolta azt is, hogy miután távozásra szólították fel a rendőrök a Szent István téren demonstrálókat, lezárták az elvonulásra kijelölt területet. "Így az elvonuló személyek a rendőri utasításnak nem tudtak eleget tenni, amelynek eredményeképpen tömegoszlatásra került sor" - fogalmazott keddi híradásokra hivatkozva a politikus. Hozzátette: a jelenlévő újságírók szerint a tömegoszlatást végző rendőrök "rendkívül brutálisan léptek fel", ezért többen sérüléseket szenvedtek - írta a fideszes politikus.