Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kifogásolható a Reformszövetség javaslata

A Fidesz szerint politikailag, közgazdaságilag és erkölcsileg is kifogásolható az SZDSZ által benyújtott, a Reformszövetség válságkezelő elképzeléseit tartalmazó országgyűlési határozati javaslat - mondta Matolcsy György (Fidesz) kedden az Országgyűlésben.


Dátum: 2009-03-17 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:03:47.570032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Politikai értelemben az előterjesztés komolytalan, alaptalan, a demokráciát gyengítő elképzelés - közölte a fideszes képviselő a gazdasági bizottság kisebbségi vélemények előadójaként a Reformszövetség javaslatait tartalmazó országgyűlési határozati javaslat általános vitájában.

Matolcsy György szerint a szabad demokraták kormányprogramot terjesztettek elő, miközben nincsenek kormányon, és nem akarnak előre hozott választást. Kiemelte: politikailag nagyon kétséges vállalkozásról van szó, mivel előre hozott választás, vagyis demokratikus felhatalmazás nélkül kívánnak megszorító csomagot keresztülvinni a parlamenten.

Az ellenzéki politikus közgazdaságilag azért nevezte hibásnak az elképzeléseket, mert a foglalkoztatáspolitikai fordulatot három évre széthúzott adóreformmal igyekszik megvalósítani. Ilyen adóreformmal csak a bevételeket lehet csökkenteni és a kiadásokat lehet növelni - fűzte hozzá.

A képviselő azt is kifogásolta, hogy a javaslatokkal keresletet vonnának ki, ez pedig ellentétes minden globális, sikeresnek ígérkező válságmenedzseléssel.

Matolcsy György ennél is súlyosabb indoknak nevezte, hogy az SZDSZ nem felel meg az erkölcsi mércének. Mint mondta, a javaslatot beterjesztő SZDSZ-nek komoly felelőssége van a magyar gazdaság tönkretételében 2002 után. Közölte: a liberálisok kormánypártként ténylegesen és aktívan részt vettek abban, hogy Magyarország eladósodott, többször is elcsúsztatta az euró bevezetését, romlott az egyensúly és megszűnt a növekedés.

Kapcsolódó elemek