Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP is kihátrált Demszky költségvetése mögül?

A Fidesz egyeztetések nélkül nem tudja elfogadni a főváros költségvetését - mondta el Tarlós István, a párt fővárosi frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-03-17 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:03:47.943152, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Az MSZP is kihátrált Demszky költségvetése mögül? (Tarlós István)

Nem szeretném azt hallani a baloldali frakciótól - nyomatékosított a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője -, hogy az ellenzék be akarja dönteni a várost. Kifejtette Tarlós azt is, nincs prekoncepciójuk arra nézve, hogy ne szavazzanak meg költségvetést, csak ehhez egyeztetésekre lenne szükség, amit a főpolgármester január óta meg sem próbált. A frakcióvezető szerint ehelyett Demszky Gábor folyamatosan csak annyit mondott, hogy az ellenzék mutasson rá, melyik fejlesztés ne készüljön el.

Tarlós István úgy véli, hogy tisztázni kell a költségvetés alapjait, s ennek három pillére van: a működési eredmény kérdése, a BKV helyzetének és adósságainak kérdése, valamint a főváros önkormányzatának adósságállománya. A frakcióvezető a BKV helyzetével kapcsolatosan arra is felhívta a figyelmet, hogy a közlekedési vállalat adósságállományának kezelésekor a főpolgármester úgy tesz, mint a miniszterelnök: mindent a válságra próbál kenni, pedig a vállalatnak a válság előtt is meg volt ez a hiánya.

A további kölcsönfelvételekről szólva a fideszes politikus elmondta: a BKV adósságállományát hozzá kell adni a város adósságához, ez most 245 milliárd, amihez a főpolgármester még 35-40 milliárdot szeretne felvenni, így korlátozva a főváros 2010 utáni gazdasági lehetőségeit.

Mi is szeretnénk, hogy legyen költségvetés - fogalmazott Tarlós, de ahhoz jelenleg Demszky Gábornak szemléletváltásra és egyeztetésre lenne szüksége - zárta a sajtótájékoztatót a fideszes frakcióvezető.

A költségvetéssel kapcsolatban feltett újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az önkormányzat MDF-es frakciója szerint ezt a költségvetést szét kellene tépni. Kitért továbbá arra is, hogy jelenleg a város a csőd szélén áll, s ez csak azért nem látszik, mert a főpolgármester rendszeresen félrekommunikál.

A közgyűlés feloszlatásával kapcsolatos kérdésekre reagálva kifejtette: Nem foglalkozunk most ezzel a kérdéssel, de az élet ezt is magával hozhatja, mivel Demszky csak a saját politikai túlélésével foglalkozik, és költségvetés nélkül a főváros összeomlik. Mi - mondta Tarlós - készen állunk és az MSZP frakciójával is hajlandóak vagyunk a költségvetés érdekében az egyeztetésekre.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3826, 'source_type': 'media', 'source_id': 2668, 'target_type': 'article', 'target_id': 88388, 'relation_type': 'describes'}