Három szociális boltot avattak Nógrádban
Három szociális boltot avatott a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kedden Nógrád megyében. Az egyik Balassagyarmaton a Szűgyi úton, a másik kettő az Ipoly-parti város szomszédságában, Őrhalomban, illetve Nógrádmarcalban látja el hazai gazdák olcsó termékeivel a helyieket.
Dátum: 2009-03-17 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:03:50.555520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dr. Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója elmondta: a január 21-i első, ferencvárosi üzlet nyitása óta a mostani hárommal együtt tizenkettőre növekedett a szociális boltok száma. Ebből hét a fővárosban található, egy-egy pedig Hajdúdorogon illetve Balmazújvárosban, szerdán pedig egy újabbat avatnak Gyálon.
Az első üzlet nyitásakor mindössze tízféle termék került a hazai termelőkről a kereskedők polcaira, ezek száma mára 25-re nőtt. A termékek közt továbbra is meghatározó a zöldség-gyümölcs, a termékpalettára viszont felkerült a liszt, az étolaj, a tojás és több, házi készítésű tejtermék is. A program népszerűségét abban látja a Magosz szövetségi igazgatója, hogy az árukat a hipermarketektől is lényegesen olcsóbban árulják a szociális boltok, miközben a gazdáknak sokkal magasabb felvásárlási árat biztosítanak.
Az új nógrádi szociális boltok a gazdaköri beszállítói hálózat termékeit forgalmazzák, a helyi termelőktől tojás, kozárdi alma és Őrhalom-Szécsény térségéből burgonya került a polcaikra - tette hozzá Varga Mihály, a Magosz nógrádi elnöke.