Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nincs az országnak felelősséget vállaló kormánya

A Fidesz és a Fidelitas győri szervezete közös ünnepi megemlékezést tartott március 14-én. A Batthyány téren megtartott ünnepségen szépszámú közönség jelent meg, akik Borkai Zsolt polgármester, majd Szájer József európai parlamenti képviselőt hallgathatták Simon Róbert Balázs alpolgármester, Fidesz győri alelnök bevezetője után.


Dátum: 2009-03-17 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:03:51.220464, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Simon Róbert Balázs szavai szerint "ezen a napon, bárhol éljünk magyarok, együtt dobban a szívünk, s aki ismeri történelmünket, akiből nem sikerült kitépni a nemzettudatot, az tudja, hogy a márciusi ifjak nem haltak meg. Lelkük mibennünk lobog, vérük a mi ereinkben csörgedez tovább, míg egy magyar él ezen a földön. Március 15-e hőseinek emléke bennünk él."

A bevezetőt követően Borkai Zsolt szólt a hallgatókhoz: "március 15-ének ünnepe nemzetünk megújulásának nagy napja és örök mementója. A 19. századi magyar reformnemzedék egy egész nemzet számára akart jobbat, nemesebbet, emberségesebbet. 1848 márciusának forradalmárai ezért tudtak küzdeni egyszerre és egy időben a nemzet és a lelkek függetlenségéért, a közösség és az egyes ember felszabadításáért. És képesek vagyunk-e végre összefogni? Összefogni akkor, amikor a hazánk ezt várja tőlünk. Amikor erre volna a legnagyobb szükség. Összefogni, igen. Magyar a magyarral. Összefogni a bajban. Mert baj van. Nagy baj! Ez az ország, amelyért eleink a vérüket hullatták, ahol a szabadságért mindig harcolnunk kellett és harcolunk még ma is, az elszegényedés, a lelassulás, a beteges hátul kullogás állapotába jutott Európa szívében. Ide juttatták. Ide jutottunk. Nem a mi tudtunk nélkül. De a mi kontónkra. És miközben azok, akik ezt tették velünk, válságkezelésről és növekedésről beszélnek, elérték, hogy az Európai Unió, az európai nemzetek is szánakozva, sajnálkozva tekintsenek ránk, mint arra a futóra, aki együtt indult el a többiekkel a rajtnál, csak éppen nem jól osztotta be az energiáit, nem gazdálkodott jól a tartalékaival, s ezért lemaradt, a sor végére szorult, a nevetség tárgyává vált... Ahhoz, hogy hazánknak ebben a különösen nehéz helyzetében megtaláljuk az egymáshoz, és ezzel együtt a felemelkedő Magyarországhoz vezető utat, ma 100 ezer Kossuth Lajosra, milliónyi Széchenyire, Petőfire, Vasvárira, s talán 9 millió Deákra volna szükségünk."

A polgármester szavai után Szájer József beszéde következett, melybe a napi aktuális, felháborító híreket is beleszőtte és erélyesebb fellépést követelt a magyar kormánytól Sólyom László köztársasági elnök határátlépési megaláztatása miatt, melyet minden magyar ember elleni támadásnak értékelt. 1848 egyik követelése volt a felelős magyar kormány, most azonban nincs az országnak felelősséget vállaló kormánya - zárta beszédét Szájer József.

Kapcsolódó elemek