A kormány politikai zombiként még elközlekedik
Adóátszervezésekkel és ügyes törvényjavaslatokkal nem lehet azt a morális katasztrófát megváltoztatni, amiben ma élünk, itt tényleg forradalmi változtatásokra van szükség - ismételte meg Kósa Lajos március 15-én megfogalmazott véleményét az egyik kereskedelmi csatorna reggeli műsorában. Hangsúlyozta, hogy a beszédben sem biztatott fegyveres felkelésre és most sem ezt teszi.
Dátum: 2009-03-17 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=130713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:03:52.159710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Véleménye szerint ez a kormány megbukott, csak politikai zombiként még lassan elközlekedik egy darabig. "Borzasztó, hogy miközben a kormánytól már a saját szavazói is eltávolodtak, még mindig itt van a nyakunkon koloncnak" - vélekedett a polgármester.
A baj az, hogy Gyurcsány Ferencnek nem egy programja van, hanem egy tucat, köztük olyan is, ami csak egy napig volt érvényes - fogalmazott Kósa, majd hozzátette, mindig azt hiszi, hogy már nincs lejjebb, mégis újfent kiderül, hogy még mindig van hová süllyedni. Az UD Zrt. ügyét említette, ahol szerinte a nyomozó hatóság nem tud megkülönböztetni egy játékpuskát egy valóditól. Mindent eluralt a káosz és az abszurditás - zárta gondolatait a debreceni polgármester.
A kereskedelmi televízió nézőknek feltett kérdésére, mely szerint Ön csinálna-e békés forradalmat 20 évvel a rendszerváltozás után, a válaszolók 67 százaléka igennel felelt.